
Szilveszterezz a Quimbyvel!
tovább
megjelenés:
2022-03-24 08:18:32
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 671
Halász Máté zenész, dalszerző. Több, mint tíz éve a magyar zeneipar
aktív szereplője. Pályafutását az idén 12 éves Mary Popkids dobosaként
alapoztam meg, mely zenekar a magyar fesztiválok nagyszínpados fellépői közé
nőtte ki magát az évek során.
Új formációja, a BLCKFSH PROJECT, melynek dalait egy éve kezdte el összerakni home stúdió körülmények között. Az ’EGY KICSIT MÉG’ című dalt a világjárvány miatt kialakult helyzet és az ezzel járó szorongás feloldására irányuló vágy ihlette, a dalt végig kettősség jellemzi. Kilátástalanság, szorongás, csalódás, útkeresés, feladás, felszabadulás, gondolatok melyeket mindannyian átéltünk az elmúlt két évben. A dalszöveg kissé komor hangulatát, a kellemes, dúros hangszereléssel próbálta kompenzálni.
"Az ’EGY KICSIT MÉG’ zenei alapjait Kiskunhalason, egy egyhetes dalszerző sessiön során raktam össze. A végleges hangszerelést home stúdió körülmények között fejeztük be, az alap nem jöhetett volna létre Svajcsik Kristóf barátom odaadó munkája nélkül. Az énektémák kialakításában nagy segítség volt Madrian (Méhes Adrián) zseni közreműködése. Külön öröm, hogy kedves feléségem, Halász- Faludi Beatrix is énekel a dalban. Az eredetileg mankónak szánt énektémája annyira jól sikerült, hogy nem hagyhattuk ki a dalból, így született meg a nóta duett jellege." mondta Máté.
Az Egy Kicsit még egy nagyobb zenei project első lépése. Tervek szerint minden hónap elején meg fog jelenni egy BLCKFSH nóta, illetve a hosszútávú tervek között szerepel egy magyar és egy angol nyelvű BLCKFSH Project lemez kiadása még idén.