Megérkeztt a Kontraszt új nagylemeze és videoklipje

megjelenés:
2022-05-12 21:48:06

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 802

VEDD MEG A JEGYED!

A Kontraszt 2019-es debütálását rögtön egy nagylemezzel indította, azóta pedig számos helyen tűntek fel: a klubokon és fesztiválokon való koncertezésen kívül megnyerték a debreceni Fülesbagoly tehetségkutatót, az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, és egyúttal az NKA Hangfoglaló program induló előadói pályázatát is, aminek segítségével most kihozták második nagylemezüket, “Múltidő” címmel.

A Múltidő egy tematikus lemez lett: elkezdtünk dalokat írni, és közben vettük észre, hogy amiket megírtunk, kapcsolódnak egymáshoz. Ezért úgy döntöttünk, nem fogunk olyan dalt rakni a lemezre, ami nem illik bele, de kényszeríteni sem szerettük volna magunkat, hogy csak azért írjunk meg valamit, mert hiányzik a koncepcióból. Úgyhogy csak írtunk, amiről tényleg szerettünk volna, és megszületett a Múltidő. Tíz dal, tíz olyan dologról, amitől az ember azzá válik, aki. Tíz dolog a születéstől az elmúlásig, ami mindig kicsit változtat rajtunk, és formál minket azzá, akit majd végül el kell veszítenünk. A dalok külön-külön is önálló történeteket, érzelmeket mesélnek el, mégis, ha valaki szeretné bejárni azt az utat, amit mi elmesélünk ezen a lemezen, akkor azt ajánljuk, hogy az elejétől a végéig hallgassa meg a dalokat, sorrendben, mivel így lehet végigjárni azt az ívet, amit zeneileg és szövegileg felépítettünk az albumon. ” 

nyilatkozta a nagylemez szerkezetéről Mirtse Kori, a Kontraszt egyik dalszerzője, és énekesnője. Dalszerzőtársával (Csizmazia Zsolt, gitár) ketten alapították a Kontraszt formációt, ami a második nagylemez megszületésével egy időben zenekarrá bővült. A duóhoz csatlakozott Balázs Mihály (billentyű), Molnár Péter (basszusgitár) és Holdosi Attila (dob), akikkel kiegészülve a Kontraszt dalok kilépve a letisztult egyszálgitáros hangszerelésből, a jövőben teljes zenekari hangzásban fognak megszólalni a színpadon. A dalok már a lemezen is kiszélesedett hangszerelésben hallhatóak, erről Csizi mesélt:

Szerettünk volna az első albumhoz képest egy változatosabb és erőteljesebb atomszférát és zenei alátámasztást adni a daloknak amellett, hogy az intimitásuk megmarad. Inspiráló volt Balázs Misivel dolgozni (producer, billentyűs), mivel vele együttműködve ezt a koncepciót nagyon ízléses és értő módon tudtuk valóra váltani. Ez az újfajta megszólalás minden téren áthatja a dalokat, még akkor is, amikor duóban játsszuk azokat.

A lemez felvételi és produceri munkálatait Balázs Mihály látta el, a mastert Vári Gábor (Miracle Sound) készítette, a fizikai példányokat pedig Molnár Éva (Akva watercolors) kézzel készült akvarell festményei díszítik. A nagylemezzel egy időben a Kontraszt klippremierrel is készült, a Naplemente című daluk vizuális alátámasztásaként. A videoklipet az énekesnő, Mirtse Kori rendezte és vágta, az operatőri munkálatokat pedig Bikali Sándor látta el. 

A Naplemente videoklipjében azt az érzést szerettük volna képi világgal alátámasztani, amiről a dal szól: amikor az emlékeink kifolynak a kezeink közül, és a fiatalságunk már annyira távolinak tűnik, mintha egy másik ember élete lett volna. A téma természetesen nem saját tapasztalásból jött, hiszen mi most, ezekben az éveinkben éljük meg azokat a dolgokat, amik később már csak emlékek lesznek, de sokunk környezetében vannak olyan rokonok, barátok, példaképek, akik átestek ezen. A klipben közreműködött Antókné Szommer Júlia, akinek azóta is hálásak vagyunk a szereplésért, valamint a Kontraszt zenekari felállásának tagjai is megjelennek a felvételeken.

A lemezt a zenekar június 27-én mutatja be a KOBUCI kertben megrendezett lemezbemutató koncerten, mely a kibővült, zenekari felállású Kontraszt első önálló koncertje lesz.


Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i