Dánielfy Gergő és az Utazók – interjú a csapat frontemberével

megjelenés:
2022-06-02 12:58:17

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 614


Éppen a „Nálad hagytam magam” munkacímű Müpa koncertjére készült a Dánielfy Gergő és az Utazók csapata, amikor interjúnkat készítettük. 

A Dánielfy Gergő és az Utazók elképesztő tempóban ontja magából a dalokat és egyéb kreatív tartalmakat, hiszen 2018-as indulásuk óta kiadtak két lemezt, illetve több single-t videóklip kíséretében. Ez a tendencia folytatódni látszik, Szimpla vágyak címmel megjelent harmadik albumuk.

Januárban jött ki a harmadik nagylemezetek, kimondható, hogy egy igazán termékeny zenekar vagytok. Mi a titkod, honnan merítesz inspirációt?

Erre hosszan lehet válaszolni, az biztos, hogy visz a lendület. 2018-ban, amikor a Dal című műsorban döntős lettem és majdnem megnyertem a műsort, az annyira nagy hype-ot adott, hogy létrehoztam a zenekart és már azon a nyáron tudtunk koncertezni. Nekem nagyon fontos volt, hogy ne feldolgozásokat adjunk elő, hanem legyenek saját számok. Ezért a Dal műsora után, kb. 2-3 hét alatt megírtam egy albumot és gyorsan fel is vettük egy stúdióban. Két hónap leforgása alatt már készen volt minden. Ez még egy nagyon akusztikus hangzás volt, a legújabb, harmadik lemezünk már teljesen más, jóval elektronikusabb, mivel menet közben én is elkezdtem foglalkozni a hangszereléssel.

A harmadik lemez stílusát hogyan határoznád meg?

A stílusokkal mindig zavarban vagyok, mert nekem inkább ilyen érzeteim vannak és nem is törekszem arra, hogy annyira behatároljam a dalok stílusvilágát. Az alapján íródtak meg, ami belőlem kijött érzelmileg. Nem sablont kapnak a rajongók a zenekartól, hanem mindig az én érzeteimnek a kivetülését, ami a rockon át a nagy „tuctuc” zenén keresztül bármi lehet.

A Müpa koncertünk tulajdonképpen az én utóbbi négy évemnek a legfontosabb gondolata és azt a munkacímet viseli, hogy Nálad hagytam magam. Minden egyes szövegemben van egy olyan mozzanat, mondat, amit az én szerelmi kapcsolataim, álombeli képeim alkotnak, minden szövegem és dallamom ebből a szeretetből vagy szerelemből épül fel.

Folytatás: KATT IDE!
https://addminn.songbook.hu/spaw2/plugins/core/lib/theme/spaw2/img/tb_design.gif

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i