Akkorát ment az EFOTT, mintha sosem lett volna COVID

megjelenés:
2022-07-31 12:07:14

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 487

Annyian buliztak az egyetemisták fesztiválján, mint utoljára 2019-ben, jelentősen meghaladva ezzel a 2021-es év számait.



Mindezért olyan sztárok voltak a felelősek, mint Akon, John Newman, Regard, Riton, a Halott Pénz vagy a Wellhello. 


83 és 17 éves fellépője is volt a fesztiválnak


melynek nyitónapján látogatói rekord is született.


 

„Jelentősen növeltük a látogatószámunkat az idei EFOTT-on a tavalyihoz képest. Külön öröm számunkra, hogy mindez jórészt a hetijegyeseinknek köszönhető, ugyanis kétszer annyian döntöttek úgy, hogy egész héten velünk tartanak, mint 2021-ben. 



A vásárlási szokások azonban jelentősen megváltoztak a járvány miatt, a jegyek többsége az utolsó pillanatban kelt el



mely trend az egyetemi rendezvényeken is látszódik: sokan akkor köteleződnek el, amikor már látszik, hogy tényleg szuper lesz a rendezvény” – fogalmaz Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.






 

A Velencei-tónál július 13-17. között megrendezett fesztivál rögtön 



az első napon látogatói rekorddal indult, és a zárónap is rendkívül erős volt.



 „Sosem voltak még olyan sokan EFOTT nyitónapon, mint idén, mely annak az egyszerű húzásnak köszönhető, hogy a magyar fiatal fellépőket tettük fel a nagyszínpadra, T. Danny, Dzsúdló, BSW és Metzker Viktória pedig hatalmas sikert aratott az egyetemi ifjúság körében” – mondja Budai Marcell.

 


Emlékezetes marad Korda György és Balázs Klári fellépése is, a 83 éves művész a fesztivál legidősebb sztárjaként töltötte meg a koncert arénát 



– közte, és a legfiatalabb fellépő, a 17 éves ALEE között éppen 66 év van. Akon, John Newman, Regard, Riton fellépése is sok érdeklődőt vonzott, a legtöbben pedig a Halott Pénz koncertjére gyűltek össze a nagyszínpad körül.





 

A fesztivál minden nap, helyszíni kutatásban mérte fel a látogatók véleményét az eseményről, melynek köszönhetően a szervezők a rendezvény alatt is igyekeztek reagálni a vendégek igényeire. A kutatásból továbbá az is kiderült, hogy 



az EFOTT továbbra is az egyetemisták körében a legnépszerűbb



ezért is arathatott nagy sikert az egyetemi mindennapokat, intézményeket bemutató újdonság, az UNIverzum: a látogatók 85 százaléka emelte ki az EFOTT nappali programjait. A kutatás megerősítette, hogy az EFOTT továbbra is méltó a legsportosabb fesztivál névre, ugyanis a beköltözők harmada sportolt valamit a fesztiválon töltött idő alatt. 






 

A sukorói szabadstrand, mint helyszín tökéletesre vizsgázott, és ismét bebizonyosodott: 



a Velencei-tó Magyarország egyik legjobb, legdinamikusabban fejlődő turisztikai célpontja a magyar fiatalok és a családok számára.



A fesztiválstrandra ellátogatók 80 százaléka megfelelőnek találta a vízminőséget is. A fesztivál sikeresen megmozdította a Velencei-tó környékét is: minden tizedik vendég valamelyik tókörnyéki településről érkezett.








Nyitókép: EFOTT hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i