ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2022-10-17 20:55:21
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 485
Az Aranyhajú hármasok című drámakötet bemutatójával egybekötött sajtótájékoztatót tartottak tegnap délután a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében, melynek házigazdája Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója volt.
A sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila bejelentette, hogy a jövő évadban a Nemzeti Színház színpadán megrendezi az Aranyhajú hármasok című darabot, amely a Nemzeti Színház saját változata lesz ebből a reményei szerint még sokszor és sok más színházban is színpadra kerülő műből. A főigazgató kiemelte, hogy csodálatos irányok, asszociációk vannak a műben.
– Ez több mint egy színpadi mű. Titkok, kincsek, kapuk nyílnak meg az ember előtt, amint olvassa. Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című műve kapcsán éreztem hasonlót, mint ennél a darabnál
– mondta Vidnyánszky Attila.
Az eseményen több dal is felcsendült a folkopera stúdiófelvételére összehívott alkalmi társulat három sztárja jóvoltából. Fellépett a Király szerepét megformáló Vadkerti Imre, a Király apját alakító Molnár Levente, valamint a Tündér Ilona karakterét éneklő Szemerédi Bernadett. A dalok Bársony Bálint és Elek Norbert zenei kíséretével szólaltak meg.
Az aranyhajú hármasok, azaz kincses hírvivőink az aranyhajú gyermekek. Amiként egyikük »áldott napjeggyel«, másikuk »áldott holdjeggyel« érkezik a homlokán. Akik ellen tehetnek bármit, mindig visszatérnek hozzánk. S mindig a fényt, a magyar Aranykor fényét hozzák vissza közénk.
A szerző azt nyilatkozta, hogy ennek a történetnek az eredeti értelmét kibontva valójában egy rejtve rejtező magyar ősmítoszt rekonstruálunk: az aranyhajú gyermekek történetét, amit mesék szövegébe elzárva, eltitkolva hagyományoztak ránk az őseink. A különleges zenei vállalkozás kereteit megteremtő zenés színpadi mű, az Aranyhajú hármasok az aranyhajú gyermekekről szóló közismert népmese történetén alapul. A mű ugyanakkor messze nem éri be annyival, hogy ezt a történetet csupán mesébe illőnek tekintse: a színpadi történések ennek a darabnak a felfogása szerint már-már mitikus értelmet nyernek: egyrészt a nagy, ősi kultúrák az aranykorok emlékét őrző érckori példázatai felé, másrészt a magyar Árpád-kor metatörténelmi olvasatai felé is utat nyitnak.
Vidnyánszky Attila rendező és Toót-Holló Tamás író a sajtótájékoztatón
Az Aranyhajú Hármasok Produkció weboldala és ennek internetes tudástára – ami a sajtótájékoztatón Toót-Holló Tamás mutatott be – ennek a történetnek az emlékét, a magyarság első transzgenerációs traumájának sokáig elfojtott emlékét őrzi. Mint hangsúlyozta, a tudástár szerint az aranyhajú gyermekekről szóló ősmítoszunk kivételes erejét és értékét az adja, hogy ez az első közösen átélt nemzeti sorstragédiánk jajkiáltása, ami ránk maradt az őseinktől: s ez nem más, mint a magyarság sztyeppei nomád kultúrájának, csillagvallási örökségének, napos-holdas táltoshitének elvesztése fölött érzett fájdalom múlhatatlanul szép, ugyanakkor bölcs kifejezése. A weboldalon a drámakötettel és a folkoperával kapcsolatos minden anyag megtalálható, sőt a Zenék elnevezésű menüpontnál a teljes hanganyagot is meghallgathatják az érdeklődők.
Molnár Levente énekel a sajtótájékoztatón
Az Aranyhajú hármasok című darab – és az annak zenei anyagául szolgáló crossover folkopera – olyan, egymással nem feltétlenül határos, de mégis határossá tehető zenei területek fúziójával dolgozik, mint a népzene, a középkori zene, a világzene, a musical, a rockopera és az opera. Ennek megfelelően lehet együtt hallani a folkopera zenei kanonizációjának szándékával készített, a sajtótájékoztatón is lejátszott, Az aranyhaj nagyon jó című videóklipben is a népzenészek, a musicalszínészek, a rockénekesek és az operaénekesek másképpen különleges, de itt teljességgel együvé tartó, egy zenei célt beteljesítő hangját, ami a maga nemében páratlan zenei kollaborációt hoz létre.
Forrás: nemzetiszinhaz.hu
Fotók: Eöri Szabó Zsolt