Zenei tehetségkutató

megjelenés:
2022-10-19 19:25:17

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 437

Közeleg a Szabad a Színpad! felhívás vége


Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében idén is pályázatot írt ki feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. 


Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap).

 

A verseny két fordulós


Az első forduló során a pályázati anyagok előválogatását a szakmai zsűri végzi. A pályázó zenekarok közül összesen maximum 10 előadó/zenekar jut tovább a következő fordulóba.

 

A második forduló helye és időpontja


2022. november 12. (szombat), K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.), ahol a zenekaroknak/előadóknak 15 perc és maximum 3 dalnyi műsorszám áll majd a rendelkezésére, hogy élőben is megmutassák, mit tudnak. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékel, az est végén pedig kihirdetésre kerül az első három helyezett és a különdíjas zenekar/előadó.  

 

A zsűri tagjai


Péterfy Bori – színész, énekes

Fehér Gábor – Bohemian Betyars zenekar alapító tag, zenész, menedzser

Horváth Gergely - kreatív producer, rádiós szakember


A részletes pályázati felhívás, díjazás és minden egyéb dokumentáció a K11 honlapján érhető el.


Nyitókép: illusztráció/Freepik

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i