Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2022-11-26 12:19:42
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 668
Eklektikus klippel jelentkezik a Margaret Island, amit Szeszélyes című új dalukhoz forgattak
“Örülök, hogy csináltunk egy olyan dalt, amiben nem vesszük magunkat túl komolyan”, kezdi Füstös Bálint, a zenekar gitárosa. “Viszonylag régen, még a fonyódi karanténunk alatt született a dal egy esős napon, amikor már kellően régóta éltünk összezárva. Eljött az a pont, amikor nem volt kedvünk a fegyelmezett munkához, egyszerűen elkezdtünk zenélgetni, lelazultunk és formabontó módon gördült ki belőlünk a dal. Később Szepesi Matyival ötleteltünk a szövegen, Toldi Miki producerünkkel pedig rögzítettük az anyagot.
MARGARET ISLAND DALSZÖVEGEK ITT.
A kedvenc részem a felvétel során az volt, amikor Fonyódon a fenti szobában együtt üvöltöttük fel az utolsó refrén nanázós, kiabálós részét.
Új hangszereket, hangszíneket is használtunk, az introban Viki klarinétozik, én nylon húros gitárom játszom a kíséretet, a kocsmahangulatot pedig a cimbalommal próbáltuk belecsempészni a dalba.”
“Ezt a hangulatot tükrözi valahol a dalhoz forgatott klip is”, folytatja Lábas Viki. “Imádom a trasht, számomra kifejezetten üdítő volt ez a forgatás a pálinkázással, kiskocsmákkal, folyamatos improvizálással. Semmit nem terveztünk el előre, nekiindultunk a rendezőnkkel, Miki357-el és egy kis kézikamerával, és felvettük, amit épp jónak láttunk.
Ebbe belefért az állatkert, a kocsin éneklés vagy épp a mosdóban táncolás is.”
A zenekar nyáron már néhány koncerten játszotta is a dalt, amit a közönség máris a szívébe zárt: az első sorokban már meg is tanulták a szöveget nyár végére.
A zenekar idei utolsó budapesti nagykoncertje december 17-én, az Akváriumban lesz. Részletek itt.
Fotók: Margaret Island hivatalos/Vincze Liza
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Elhunyt Paul Di’Anno, az Iron Maiden volt énekese
tovább
Hogyan tudnék élni nélküled? A filmet Demjén Ferenc dalai viszik a vállukon
És a balatoni nosztalgia
tovább
Megjelent Hobo Vadászat 40 című DVD-je és dupla CD-je
tovább
Carson Coma: a zenekar vigaszágon még eljuthat az Eurovíziós Dalfesztivára San Marino színeiben
tovább
Adventi koncerttel zárja az évet az MVM Classic&Club
tovább
JumoDaddy és Hangácsi Márton ezúttal a téli napfordulóra adott ki zenét
tovább
Vége a fesztiváloknak, de koncertekből és világsztárokból ezután sem lesz hiány
GIGA KONCERTAJÁNLÓ AZ ÉV TOVÁBBI RÉSZÉRE
tovább
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben
tovább
Minőségi instrumentális zenével lép fel a mesterséges intelligencia ellen ZALÁN
tovább
Január 15-ig tart a nevezés a Fonogram-díjra
tovább
A zene világnapja alkalmából barokk művek csendülnek fel a Pannonhalmi Főapátságban
tovább
Az Európai Unió zeneiparára koncentrál az IFPI friss jelentése
tovább
Október 10-én kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál – fókuszban irodalmi adaptációk és női rendezők
tovább
Cseh Tamás premier – Klip a Vacak kis város című dalhoz
tovább
A Keep Floyding varázslatos vizuális elemekkel készül a koncertjére