PREMIER: Először láthatjuk képernyőn „A Király” sorozat valódi énekesét

megjelenés:
2022-12-08 14:53:50

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 677

Sokaknak meglepő lehet a tény, hogy nem találkoztak a Zámbó Jimmy ihletésű, sikeres sorozat, „A Király” nagyszerű énekesével a szériában! 

A szlovák-magyar tehetség, Peter Šramek hangját kölcsönzi a sorozatban rendkívül hitelesen alakító Olasz Renátó, később pedig a főszerepet folytató Nagy Ervin.

A december 16-án érkező azonos című duplalemezen is szerepel a „Jöjj velem” címadódal, amelyhez most egy látványos klip debütál, benne végre láthatjuk énekelni magát az előadót!


A KIRÁLY FŐCÍMDALÁNAK SZÖVEGE ITT TALÁLHATÓ.


„A Király című sorozat zenéje egy nagy és összetett feladat volt számomra. Nemcsak a Jimmy életmű ikonikus dalait kellett beilleszteni és újragondolni, hanem életének olyan korai szakaszaiban is megmutatni őt, amik nem dokumentáltak, például a híres/hírhedt Casanova bárban és egyéb kiskocsmákban történt fellépéseit. 

Ebből az időszakból semmilyen használható anyagunk, hangfelvételünk nem volt. Így újra kellett alkotni ezt a korszakot, és elképzelt felvételeket írni, amik mind a korszellemet, mind Jimmy formálódó előadói stílusát tükrözik.

Ilyen a „Jöjj velem” is, amivel rögtön indít a sorozat, tehát egy rendkívül fontos dramaturgiai pillanatban hangzik el, itt látjuk meg először ‘a királyt’ ” – így részletezi Moldvai Márk, elismert filmzeneszerző (korábban a ’Kontroll’, ’A martfűi rém’, ’Blokád’) egyben ’A Király’ zeneszerzője.

„Éreznünk kell azt az energiát és karizmát, amivel - az akkor még a nagyközönség számára teljesen ismeretlen Zámbó Jimmy - lenyűgözi az éjszakai élet törzsközönségét, és a fellépést titokban megtekintő két zeneipari szakembert miután elhangzik az a mondat tőlük, hogy “ebből az emberből sztárt fogunk csinálni!” Megírtam tehát a „Jöjj velem”-et – aminek hangszerelését a kitűnő Csicsák Norbert látta el beleértve a mix-masztert -, ugyanakkor 

a szöveg is nagyon fontos, mert azon kívül, hogy ez egy elképzelt korabeli sláger, egy másik síkon Jimmy üzen vele a rajongóinak.



 Császár Előd írta a dalszöveget, ami azzal indul “ha a fellegekből visszanézek…” és azzal végződik, hogy “ilyen ám az életem, jöjj velem!”. Ekkor már tudtam, hogy ez az! Végül, mikor Peter Šramek felénekelte, aki az egész sorozatban Jimmy “énekhangja”, összeállt minden, hiszen ő nemcsak utánozni tudja Jimmyt, hanem mindazt a pluszt, az érzelmi töltést, a szívet-lelket is bele tudja tenni, amiben Jimmy különleges volt.”

Peter Šrameknek nem esett nehezére megérezni Jimmy zenei világát, ugyanis köztudottan mindig is nagy rajongója és tisztelője volt az ikonnak, kétszer pedig megszerezte a Zámbó Jimmy-emlékdíjat is. 

Szinte egyértelmű döntés volt a film énekhangjának kiválasztásánál Peter, hiszen ő tudta a legvalósághűbben tolmácsolni a sztárt, miközben megőrizte saját előadói identitását.

Itt volt tehát az ideje, hogy ő is megmutassa magát egy a sorozathoz illő videóklippel, ám ezúttal ő a főszereplő!




Érkezik a vadonatúj album

Dupla CD formájában, éppen az ünnepek előtt, december 16-án is megérkezik ’A Király – Filmzene & Symphonic’ korong fizikai formában, amelyben többek közt 11 Peter Šramek által énekelt, Jimmy inspirálta dal mellett meghallgathatunk még több mint 10 eredeti Zámbó Jimmy-felvételt szimfonikus hangszereléssel, valamint egy korábban még soha egyetlen lemezén sem hallott szerzeménnyel.



Fotó: Magneoton hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i