Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2022-12-19 10:26:30
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 1405
Ünnepélyes keretek között vehette át a Magyar zene- és táncművészet kiemelkedő előadóművésze díjat Tommy Vig jazzmuzsikus, zeneszerző a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) közös rendezvényén.
A szakmai díjban azok részesülhetnek, akik legalább huszonöt éve aktívak az előadóművészi pályán, kimagasló színvonalú művészi teljesítményt nyújtottak, mégsem kaptak magas szintű állami elismerést.
Ezzel a kitüntetéssel egyidejűleg legfeljebb tízen rendelkezhetnek. A korábbi díjazottak között van többek között Berkes Balázs, Bergendy István és Garay Attila zenész, Kovács Erzsi, Máté Otília és Payer András énekes, Hevesi Imre táncművész.
Tommy Vig a díj átvételekor azt mondta, nagyon sokat jelent neki ez a díj, mert hiába játszott Amerikában egy fél évszázadon át a legjobbakkal, Magyarországon a bennfentes zenészek – bár elismerték – azt találták ki, hogy idehaza nem üti meg a mértéket. "Amikor Gyimesi László, Zsoldos Béla, illetve az MZTSZ és az EJI mellém állnak és kapok egy ilyen szintű elismerést, az ellensúlyozza mindezt”.
Tommy Víg életpályája
A vibrafonos, ütőhangszeres Tommy Vig 1938-ban született Budapesten muzsikus családban. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és a New Yorki Juilliard School of Music ösztöndíjasa lett. 1961-től Las Vegasban élt és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Tony Bennett, Tony Curtis, Judy Garland és Frank Sinatra. Játszott Henry Mancini és Quincy Jones zenekarában, közreműködött Elvis Presley, Michael Jackson, Diana Ross és Rod Stewart lemezein. Magyar identitásának kiemelkedő zenei példája az 1956 emlékére írt műve, Aranyszimfóniák című darabját a 2012-es londoni olimpia magyar győzteseinek ajánlotta.
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Majka és a Halott Pénz is koncertet ad a hétvégén a siófoki Plázson
tovább
A Reni & Boka nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét
tovább
Az Ákos-sztori: a Kovács Ákos életéről szóló film nem csak a rajongók számára üdítő élmény
tovább
November 7. és 9. között ismét összművészeti programokat kínál a Trafó
tovább
Müller Péter-koncertek: pénteken Sopronban, szombaton Szarvason zenél a Sziámi And Friends
tovább
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
tovább
B my lake fesztivál: szombatig csaknem száz produkció vár Velencén
tovább
A Sex Pistols frontembere, Johnny Rotten a Public Image Ltd élén koncertezik Budapesten
tovább
Fezen - Azahriah is fellép a 2026-os fesztiválon
tovább
A Quimby 35 évét ünnepli jövő márciusban az MVM Dome-ban
tovább
Megjelent a Nefelejcs Kisgyörgy Ilkával
A nótalemez, amire senki sem számított, és mindenki örülhet neki
tovább
Ők a VII. Boglart első fellépői
tovább
Fábián Juli Emlékalapítvány: új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket
tovább
Megjelent az imago mundi legújabb dala
Kicsit sötétebb, de sosem szomorú
tovább
Sisi is feltűnik a Fiúk zenekar új dalában és klipjében
tovább