Az IAMX, Chris Corner sötét és kultikus elektronikus projektje újra Budapesten

megjelenés:
2022-12-19 13:10:21

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 363

Az IAMX 2019 után ismét turnéra indul, a FAULT LINES1 Tour pedig Budapestre is megérkezik, 2023. szeptember 29-én az A38 Hajóra. 


A koncerten ígéretük szerint az IAMX-klasszikusok mellett új dalok is felcsendülnek majd, Chris Corner és zenekara ugyanis jövő tavaszra és őszre két új lemezt tervez. 

 

Az IAMX a korábban a Sneaker Pimps-ből ismert Chris Corner szólóprojektje


Az IAMX egy izgalmas kísérleti projekt, amiben a zene mellett fontos szerepet kap a vizualitás is, a dalokra pedig leginkább az elektronikus rock, a dance, a börleszk műfaj és az érzelmes balladák hatottak. Ez a gyönyörű, sötét, kultikus elektronikus projekt egy izgalmas lenyomata Chris Corner világának.




 

A zenekar 2019-ben állt utoljára színpadon – ekkor nálunk is bemutatták Alive In New Light c. új lemezüket – most pedig ismét kilépnek a próbateremból és útra kelnek. A FAULT LINES1 Touron a megszokott erős vizualitás és szuggesztív előadásmód mellett az IAMX-klasszikusokon túl két teljesen új album dalait is hallhatjuk majd, amelyek 2023 tavaszán és őszén látnak napvilágot. Szeptember 29-én, az A38 Hajón Chris Corner ígérete szerint felkészülhetünk az IAMX robbanékony és szenvedélyes előadásmódjára, amelyhez feltűnő színházi fények, látványvilág, mocskos galm és véget nem érő egzisztenciális igény párosul, hogy egyé váljon a közönséggel. 




 

 

 Fotó: Gretchen Lanham

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i