A Halmos Béla Program Napja január 29-én kerül megrendezésre

megjelenés:
2022-12-28 10:25:50

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 498

„Világ a népben, nép a világban!”


A Hagyományok Házában megvalósuló esemény célja reprezentálni a Halmos Béla Programiroda tevékenységét, miközben 


kulturális töltekezésre, örömteli szórakozásra és szakmai fejlődésre is lehetőséget nyújt.

 

 

A rendezvény programjában gyermekeknek és felnőtteknek szóló koncertek is szerepelnek


Baráti társasággal és családdal érkezve is ideális időtöltésre lehet számítani. A népzenével és világzenével foglalkozó énekesek, zenészek, zeneipari szakemberek szakmai fejlődését célzó programok mellett a népzene iránt érdeklődő civil résztvevők számára is szórakoztató lehet ez az egésznapos rendezvény. 


A Halmos Béla  – Széchenyi-díjas magyar népzenész, népzenekutató, hegedűtanár – szellemisége nyomán tartott indító előadások segítséget nyújtanak a fiatal előadók számára szakmai kérdésekben, valamint mély betekintést adnak a táncházmozgalom kezdeteibe.


A program részeként bemutatásra kerül a Jávorszky Béla Szilárd által idén megjelentetett Táncház 50 című kötet, ami különböző eredők mentén született visszaemlékezések és összegzések tárháza. Mondhatni, szubjektív válogatás az elmúlt fél évszázad eseményeiből. Célja, hogy a szélesebb nagyközönség is megértse, mi lehet a titka annak, hogy ez az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma százezreket vonz világszerte. Emellett olyan kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők, hogy 


milyen lehetőségei vannak az online terjesztés és magánkiadás terén egy induló előadónak, és hogy világzenei és/vagy népzenei produkciók esetén milyen lemezszerkesztési módszerek segíthetnek egy fiatal produkciót.


A szakmai programok egyik fontos pontjaként bemutatásra kerül a programiroda 2023-ban induló “Anyám, az álmok nem hazudnak” elnevezésű, a Petőfi Bicentenáriumhoz kapcsolódó Mentorprogramja is.

 




Az előadásokkal párhuzamosan Danny Bain és Ágoston Béla, valamint a Klárisok Együttes felel a gyerekek szórakozásáért a Hagyományok Háza Átriumában. 



A Halmos Teremben egész nap megtekinthető lesz a Táncház 50 című fotókiállítás anyaga, valamint exkluzív filmvetítés keretén belül bemutatkozik Dénes Zoltán TÁNCHÁZ – Források című dokumentumfilm sorozatának első része, amely a magyar népzene- és néptánckutatás „őstörténetéről” szól.



Ezt követően az est záróakkordjaként ugyanott közös koncertet ad a Magyar Banda és Balogh Kálmán, akiknek koncertjét követően mozgalmas táncház veszi kezdetét. 

 

A nap egyik fő fellépője a Sebő Együttes


A zenekar a Hagyományok Háza koncerttermében ad majd vetítéssel és anekdotázással egybekötött koncertet. Halmos Béla és Sebő Ferenc barátsága és szakmai tevékenysége azt követően vált legendássá, hogy fiatal zenészekként belekezdtek a táncházak szervezésébe, majd együtt megalapították a Sebő Együttest. Idővel pedig mozgalom vált a paraszti hagyomány eme városi környezetben való újra értelmezéséből. 


SEBŐ FERENC DALSZÖVEGEIT ITT TALÁLOD.



Halmos Béla így vallott erről az izgalmas időszakról és Sebő Ferenccel való barátságának kezdeteiről

 

„Ami a kezdeteket illeti, a táncházi zenében valóban úttörők voltunk – mondta Halmos Béla 2012-ben a Szabad Földnek adott interjúban. –  Felkészültségben előbbre tartottunk azoknál, akik tőlünk akarták elsajátítani az alapokat. Ilyen értelemben tanítva tanultunk. Mivel nemcsak itthonról, hanem külföldről is biztatóak voltak a visszajelzések, még nagyobb elánnal folytattuk. 


Nem gondoltuk, hogy egy mozgalmat indítunk el, ami majd túlmutat a népzenén és a teljes életet átszövi.


A táncházmozgalom annak köszönheti a világsikerét – és ez szó szerint világsiker, Kaliforniától Japánig láttam a saját szememmel –, hogy nagyon magas szintű tudományos kutatás és nagyon komoly erkölcsi erő van mögötte. Ezentúl mindenhol a legrövidebb úton jutottunk el a hiteles forrásig, pl. amikor elindultunk Erdélybe, akkor tudtuk, hogy Kallós Zoltánhoz kell menni, ő mindenkit ismert, és tudta, milyen zenéért kit, hol kell keresnünk.”




 

 „Elkértem egy gitárt, beültem a szennyesruha-raktárba, és megtanultam gitározni – mesélte Halmos Béla 2010-ben az otvenentul.hu-nak adott interjújában. – Éjjel-nappal kimenőn voltam, bálokon muzsikáltunk. Már akkor prímás voltam, csak gitáron. Sebő Ferit pedig kiküldte az apja cseregyerekként az NDK-ba és megtanult rengeteg német népdalt Drezdában, még jódlizott is: benne volt a kukac. Az egyetem szimfonikus zenekarába engem elhívtak brácsázni, őt meg, mivel zongorázni és csellózni is tanult, az utóbbira. Egymásra találtunk. Apám ismerte József Attilát, Feri pedig József Attila-mániás volt. Emlékszem, hogy az Erzsébet hídnál mászkáltunk, és szinte „löktük” egymásnak a József Attilákat. Akkor még nem volt zene hozzá. (...) Az első „József Attilás” formációban hárman voltunk: Sebő Feri, Gyenes Kati és én, két gitár, fuvola, három ének. Negyedik végén, ’69-ben, szerveztek egy nemzetközi diáktábort Aquincumban. Ott voltak jugoszlávok, bolgárok, lengyelek, németek és mi, magyarok. 


A tábortűz és borok mellett esténként énekelgettünk. A bolgárok és a szerbek nyomták a népzenéjüket, Bartók és Kodály országából talán az Akácos utat, meg a Horgosi csárdát dünnyögtük el közösen.


Mi József Attilát énekeltünk ott is, ami már valami volt, de kaptunk egy löketet, hogy itt vagyunk a Kánaán közepén, és nem tudunk mulatni a saját anyagunkra. Aztán amikor egy hosszú hétvégén összejöttünk, kitaláltuk, hogy a népdalos könyvekből a dalok alá teszünk egy-két akkordot, hátha kedvet kapnak hozzá a hallgatók.”






Forrás: hajogyar.hu

Fotó: Sebő Együttes/Bergics Balázs

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i