TUDÓSÍTÁS: Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) dalszerző est az A38-on

megjelenés:
2022-12-28 15:38:23

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 519

Az este beharangozója így szólt

 

 

“Az év legutolsó eseményére egy igazán különleges alkalommal készülünk nektek Kemény Zsófival karöltve, hiszen igazi halhatatlan legendák érkeznek hozzánk az A38 színpadára beszélgetni és zenélni is.

És hogy kik ők?

 

Menyhárt Jenő dalszövegei és attitűdje az egész 80-as éveket és a 90-es évek első éveinek zenéjét áthatotta. A mai napig is aktív Európa Kiadó az avantgárd zene egyik legmeghatározóbb zenekara volt, amit nagyrészben Menyhárt Jenő egyedi dalszövegeinek, ezerből is felismerhető képalkotásának köszönhetett.

 

Kemény Zsófi a legendás zenész-szövegíróval beszélget majd az inspirációiról és szövegeinek hatásáról. A beszélgetés után Menyhárt Jenő és Gyenge Lajos hangszereket is ragadnak, hogy előadjanak pár klasszikus dalt.”

 

Menyhárt Jenő dalszövegeit itt találod.


 

Hogyan írsz? — tette fel az első kérdést Kemény Zsófi.

 

 

  • Producerrel közös dalszerzés formájában
  • Egyedül, de mindig különböző módszerekkel
  • Mindent lassan ír meg, ennek előzményeként gyakran jegyzetel
  • Nem az a lényeg, hogy egy sor mennyire jó, hanem hogy a teljes dal jó legyen

 

 

- Egy dalnak három szövete van: a zene, a szöveg és az előadás. Ezek együttesétől válik igazán jóvá egy dal. Egy dalszövegnek nem kell működnie a zene nélkül. Ezek együttesen állnak össze egésszé


- mondta Menyhárt Jenő.

 

Ugyanakkor amikor Víg Mihályt idézett, elmondta, hogy a szövegnek önmagában kell hordoznia a zenét, a dallamot. Ahogyan elmondja az ember, már benne van a dallam.

Az az interpretáció, ahogyan eljut az emberekhez, az mutatja meg, hogy mennyire működőképes az adott szerzemény.





Az Európa Kiadó dalszövegeit itt találod.

 

- Nem tartom verseknek a dalszövegeimet. Ha valaki dalt akar írni, dalként, szöveg- és zeneírásként kell hozzáállnia az alkotási folyamathoz


- folytatta gondolatait az előadó.




 

Angolul vagy magyarul könnyebb dalszöveget írni?

 

Angolul nem lehet tökéletesen könnyed, pontos dalszöveget írni, hiszen ha valaki nem anyanyelvi szinten beszéli az adott nyelvet, nem tudja kiaknázni azokat a nyelvi finomságokat, amelyeket az anyanyelvén. A magyar és az angol nyelv is egészen másképp illeszkedik a zene szövetéhez. Másképp hangsúlyozzuk a szavakat, emellett a magyarban hosszabbak a szavak, puhábbak a magánhangzók, ezek mind megváltoztatják a szöveghez, a dalhoz való kapcsolódást.




 

Történetmesélés az újkori Európa Kiadó dalszövegekben

 

Az angolszász zene és szövegvilág hatása Menyhárt Jenő műveiben, hogy egyre több a történetmondás az újkori EK-szövegekben. Előfordul, hogy már refrént sem alkalmaz. 

 

- Ez egy komplexebb forma, nehezebb megtanulni a szöveget, összetettebb az előadói folyamat és a közönségnek is másképp kell befogadnia - mondta Menyhárt Jenő.





 

Duókoncert - Gyenge Lajos dobossal - zárta az estét, melynek keretében EK-dalok hangzottak el, sajátos, kamarakoncert-formátumban.


Gyenge Lajos adatlapját itt találod.

 

Egyedi és karakteres az, amit Menyhárt Jenő képvisel. Nem lehet megszeretni vagy megszerettetni. Vagy érezzük a hangját és a szövegeit, amelyek fekszenek a dallamokon, s örömmel hallgatjuk, gazdagabban térünk haza általa, vagy kisebb várakozással tekintünk az este végére. 

 

Fejtegetések helyett azonban érdemes csupán élvezni az előadást.


Ahogyan Menyhárt Jenő sem bocsátkozik felszínes beszélgetésekbe: elnagyolt, tág perspektívát felölelő kérdésekre ködös válaszokat ad. Mindeközben látható, hogy ezernyi gondolat kavarog benne egy-egy téma kapcsán. Ennek egy apró szeletét mutatta meg ezen a ködös decemberi estén az A38 hajó gyomrában. 


Érdemes lenne a fent feltett kérdéseket jobban kibontani. Menyhárt Jenő gondolataiból, alkotói folyamataiból rengeteget tanulhatna napjaink dalszövegírói-zeneszerzői és előadói generációja.




 

 

 Fotók: Zeneszöveg.hu

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i