TUDÓSÍTÁS: Hajógyár – Flying Bodies x Superflake x Czeglady x Somody

megjelenés:
2023-01-10 23:18:29

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 609

Az este beharangozója így szólt

 

Az év első Hajógyár x A38 eseményén nem csak testek fognak repülni a „vízen”, de különleges live set és élőzene is lesz majd a fedélzeten! Megéri 2023-ban is velünk tartani. Kik lesznek a főszereplők? Grecsó Zoltán a Flying Bodies kollektíva vezetőjével beszélget majd, a táncosok pedig egy speciális performanszra is készülnek, hiszen Fodor Máriusz live szettje kíséri őket ezen az egyszeri alkalmon. A Superflake szettekre járók már hozzászokhattak a zúzós elektronikához, de hogy hogyan is elevenedik majd meg ez a stílusú zene a táncművészek kíséretében, az mindenki számára tartogat meglepetéseket. A performansz után pedig a főleg feldolgozásairól híres Czeglady Somody Áron társaságában foglalja majd el a színpadot, hogy akusztikus koncerttel szórakoztassák a hajó közönségét. Műsorvezető: Grecsó Zoltán. Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

 


Az első Hajógyár-este 2023-ban zenével, tánccal és tartalmas beszélgetéssel töltötte meg az évnyitó eseménysorozatot


A moderátor – ha már tánc – az a Grecsó Zoltán volt, aki maga is táncművész és ezúttal többek között a Flying Bodies kollektíva vezetőjével beszélgetett az A38 Hajó színpadán.





 

Az estet a Czeglady művésznéven alkotó énekesnő nyitotta Somody Áron társaságában. Közös dalukkal álltak színpadra, majd velük beszélgetett Grecsó Zoltán a pályájuk kezdetéről és a jövőbeli terveikről.

 

Áron zeneakadémiát végzett, Ági autodidakta módon tanult énekelni.


Áron szakmai szemmel, Ági az érzelmek oldaláról közelíti meg a dalszerzést. Az énekesnő vokálozik a Wellhello  egyik dalában, aktív a közösségi médiában, míg Áron először tudás és szakmai információk szempontjából építkezett, mielőtt kilépett a közönség elé a produktumaival.


Áron a tavalyi Artisjus Songwriting Camp résztvevője volt.


A fiatal producer kihangsúlyozta, hogy a dalszerző tábor – amelyet a Zeneszöveg.hu együttműködésében, a Songbook Songwriting Camp-et követően hívtak életre – teljes felborította az életét és totálisan beindította a zenei produceri karrierjét. 

 

Az Artisjus Songwriting Camp-ről itt olvashatsz részletesebben.






 

Ezt követően Fodor Máriusz lépett a színpadra (Máriusz a Magashegyi Underground és a Kaukázus alapító tagja volt), aki a zenei alapokat szolgáltatta a Superflake névre hallgató live act-jével.


Erre reflektálva táncoltak a már cirkuszművészetet is magába foglaló formáció művészei. Ők többször felléptek az este folyamán furcsa, olykor kissé gnóm, dobozokon ugrálós, földön vonaglós vagy épp hip hop elemekkel tűzdelt táncukkal. És többször eszembe jutott a tánc közben, hogy olyan az egész, mintha egy elmegyógyintézet mindennapjaiba pillantanék be, ahol éppen szabadfoglalkozás van a zártosztályon, s a gyógyszerektől kába, valamint az elméjük miatt a saját testükbe zárt betegek koordinálatlan mozgását látnám. Mivel a zene is elhallgatott, még inkább absztrakt volt mindaz, amely a formáció előadását jellemezte.





 

Az alapító tagokkal beszélgetett Grecsó Zoltán, akik bemutatták a produkciót. Picit talán szükség is  volt a magyarázatra. Arra, hogy megértsük: mit is láttunk. Zoletnik Sophie és x Csuzi Márton meséltek a 2014-ben indult Flying Bodies társulata működéséről, amelyben mára több formáció és produktum is szerepel. 






Progresszív és kereskedelmi között félúton, egyfajta hiánypótló társulatként működnek hazánkban, s nyújtanak megjelenési lehetőséget a Magyarországon élő cirkusz- és táncművészeknek. 


Platformként szolgálnak és igyekeznek szellemi tőkét teremteni abban a nehéz helyzetben, amely az elmúlt egy évet jellemzi világszinten (is) a művészet számára.




 

A live act és a dj set közötti különbségről, a művészete összeállásról és technikai részleteiről beszélgetett a zenésszel a műsorvezető. Zajzene vagy épp minimalizmus. Ezekkel a jelzőkkel illetik azt a műfajt, amelyet Máriusz is képvisel. 





 

– Gépek által keltett hullámformákat alakítok, s ahogyan a Chemical Brothers is nagyon izgalmasan nyúl a műfajhoz, úgy én is igyekszem ezt élvezhető, táncolható csomaggá alakítani – mondta Máriusz.

 

(Máriusz egyébként a Banana Records egyik életre hívója, amely többek között Beton.Hofi pályáját is igazgatja. Ezt a kiadót Kama-val közösen alapították, aki zenészként a Mary Popkids énekese is egyben.)





 

Az este kulcskifejezése és egyik legfontosabb gondolata a progresszív jelző volt.


Ez jellemzi Máriusz művészetét, a táncos, újcirkuszi irányzat prodkcióit és a fiatal zenészek előremutató, nagyon mai, nagyon friss zeneiségét is.

 

Kihagyhatatlan


Az A38 Hajó hangtechnikája még mindig világszínvonalú. Ha semmi más nem történne az este folyamán, csak a zene áramlását hallgatnánk, az is kielégítő élmény lenne. Így pedig, hogy mellé még egy futurisztikus hatású, elementáris elektronikai alapokra fűzött, táncos performanszban is részesülhetett a közönség, egészen szürreálissá vált az előadás és az este is.





 

 

 Fotók: Zeneszöveg.hu hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i