ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2023-02-18 10:34:16
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 324
A Simple Plan Kanada egyik legismertebb zenekara. A Pierre Bouvier vezette punk-rock csapat legutóbb a Sum41 társaságában tarolta le az Aréna színpadát, most pedig hatodik lemezük turnéjával, június 6-án a Budapest Parkba tér vissza a rendíthetetlen ötösfogat.
A Simple Plan zenekarról
A Simple Plan 1999-ben alakult Montrealban. Pierre Bouvier és csapata nagy utat járt be az elmúlt két évtized alatt: lemezeik többször kerültek platina státuszba, világszerte több mint 10 millió albumot adtak el, rengeteg díjat és jelölést kaptak és 60-nál is több országban adtak feledhetetlen koncerteket. Magyarországon is szinte nem volt olyan zenetévé a 2000-es években, ahol ne játszották volna rendszeresen a srácok klipjeit és szerencsére többször meg is fordultak már nálunk.
Legutóbb épp a Sum 41 társaságában játszottak az Arénában, önállóan koncerten pedig 2017-ben láthattuk őket a Budapest Parkban, ahová az akkor 15 éves No Pads, No Helmets... Just Balls c. lemezükkel érkeztek.
A zenekar tavaly jelentette meg hatodik, Harder Than It Looks c. lemezét, amely hozza a megszokott, pörgős Simple Plan energiákat, a dalokkal visszatértek a banda zenei gyökereihez.
A lemezfelvezető The Antidote megjelenésekor is így mesélt a zenekar: “A dal a klasszikus Simple Plan-hangzásunkhoz nyúl vissza, de egy modern csavarral. Minden olyan elemet tartalmaz, amit a rajongóink szeretnek és elvárnak a zenekartól: egy nagy, energikus refrén és őszinte, szívből jövő dalszövegeket, amelyek az életről és a mindannyiunk előtt álló küzdelmekről szólnak”.
A csapat számára a legfontosabb a személyes kapcsolat a közönségükkel
A közvetlen kapcsolat mellett tevékenyen is igyekszenek segíteni a közösségen, ezért 2005-ben
létrehozták a Simple Plan Alapítványt, amely arra összpontosít, hogy visszaadjon a közösségnek és bemutassa a zene erejét, mint olyan kiváltságos eszközt, amely segít megtalálni a rászoruló fiataloknak a szenvedélyüket az életben.
A Simple Plan éppen ezért minden koncertjegy árából 1 dollárt az alapítványnak adományoz.
Fotók: Simple Plan hivatalos