Békéscsaba lesz a magyar dal fővárosa 2013-ban

megjelenés:
2013-05-02 12:25:49

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1036


A szakmai zsűri az önkormányzat pályázata alapján hozta meg döntését. A  Magyar Dal Fővárosa cím elnyeréséről és a Magyar Dal Napja kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatót Vantara Gyula Békéscsaba polgármestere és Presser Gábor  zeneszerző, ötletgazda.
Presser Gábor a Magyar Dal Napja előzményeit mutatta be -
„Sok évvel ezelőtt, amikor Magyarországon egyre szaporodtak a rádiók és televíziók az járt a fejemben, hogyan lehetne a magyar szerzeményeknek több figyelmet kiharcolni. Ma is igen kevesen vannak tisztában azzal, mekkora kincs is az, amit birtoklunk. A magyar zenei kincs méltatlanul keveset kerül előtérbe, pedig számtalanban műfajban születnek remekművek. Szerettem volna egy alulról szerveződő mozgalmat elindítani a magyar zene érdekében. Gerendai Károly barátom segítségével 2008-ban, a Sziget Fesztiválon indult el a Magyar Dal Napja mozgalom.”
A Kossuth-díjas zeneszerző hozzátette még, hogy a magyar dal napja mozgalom beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen már az első alkalommal 30 helyszínen zajlottak a programok, s ez a szám évről-évre nő, ráadásul a közönség és a média is egyöntetűen a kezdeményezés mellé állt. Ugyanakkor Presser Gábor szerint van még mit tenni, zenei kincsünket minél több helyen, minél nagyobb tömegek számára kell elérhetővé tenni.

„Békéscsaba az utóbbi időben a második „főváros’”címet is a magáénak mondhatja: a kolbász fővárosa mellett, most a magyar dal fővárosa lehetünk 2013-ban” – kezdte Vantara Gyula, majd arról beszélt, hogy az önkormányzat fő céljai között szerepel otthont teremteni a kultúrának, minél élhetőbb várossá tenni Békéscsabát, ápolni és óvni a helyi értékeket. Az idén nyitotta meg kapuit a Csabagyöngye Kulturális Központ, mely méltó helyszíne a rangos eseményeknek. Nyárra elkészül a főtér, mely lehetővé tesz nagy szabadtéri rendezvények szervezését. Most a Magyar Dal Napjának legfontosabb helyszíne lesz. „Városunk ezzel is igyekszik hozzájárulni a szervezők azon törekvéséhez, hogy a „importzene” árnyékából állítsuk reflektorfénybe magyar zenei értékeinket„ – hallhattuk a polgármestertől.
A szeptember 8-án kezdődő esemény kiemelt helyszíne a belváros-rehabilitációs program keretében megújuló Szent István tér, illetve az Andrássy út lesz, de számíthatunk programokra az Ibsen-udvarban is. A fellépőkkel még zajlik az egyeztetés. A kiválasztásnál a fontos szempont, hogy teret kapjanak helyi zenekarok, amatőr produkciók, de a békés megyei kötődésű zenekarok is most ismét színpadra lépjenek.

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i