Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2023-03-02 08:47:10
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 353
Rendhagyó előadással emlékezünk azokra a legendás előadókra, akik az utóbbi évtizedekben távoztak közülünk, és már csak az égiek színpadán zenélnek vagy énekelnek.
Akikre emlékezünk
Balázs Fecó, Benkő László, Bokor Tibor, Cipő, Cserháti Zsuzsa, Fekete Gyula Saxi Maxi, Flipper Öcsi, Gallai Péter, Jakab György, Kékes Zoltán Sziszi, Komár László, Kóbor János Mecky, Máté Péter, Mihály Tamás, Orbán József, Som Lajos, Somló Tamás, Torontáli István, Tunyogi Péter, Zámbó Jimmy
És akik már biztosan velünk együtt emlékeznek
Abaházi Csaba, Kalapács József, Keresztes Ildikó, Luigi, Nagy Szilárd, Ragány Misa, Sándor Évi,Takáts Tamás, Varga Miklós, Varga Viktor, Vastag Tamás, Veréb Tamás, Weisz Viktor, Zeffer András
Az est házigazdája Várkonyi Attila dj. Dominique
Kísér a Stúdió 11 ensemble.
Több fellépő is szívesen emlékezik meg egy - egy történettel arról, akinek a dalát előadja a koncerten
- Már kissrác koromban, rajongóként nagyon sokat jártam Korál koncertre. A jobbnál jobb nótákon kívül mindig kíváncsi voltam a Fecó arcára, mert ahogyan játszott a Hammond orgonán, hosszú haja mindig beterítette az arcát, így csak nagyon ritkán bukkantak ki az arcvonásai. Később, „kollegaként” már sokszor találkoztunk. Egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor együtt énekeltük el a Kossuth téren, egy nagygyűlésen, több százezer ember előtt a „Reményhimnusz” című dalt, az én repertoáromból - mondta
- Még nem volt Republic, mikor először találkoztunk, egy közös ismerősünk ajánlotta őt, mint szövegírót. Csendes, szerény srácnak tűnt, az öltözete viszont kihívóan extravagáns volt, hosszú bőrkabát, bakancs, és az a sapka, amit a 67-es út klipjében is láthatunk rajta. Végül nem dolgoztunk együtt, de a kapcsolatunk megmaradt, boldog voltam, mikor a Republic beindult, hiszen testközelből láthattam a csapat indulását, volt néhány közös koncertünk is. Különleges, egyedi karaktere volt a hazai zenei színtérnek - mondta Abaházi Csaba.
A technika segítségével együtt énekelhet Keresztes Ildikó Balázs Fecóval, de megjelenik Gallai Péter is egy duett erejéig.
Egy csodálatos dal alatt kivetítő segítségével megemlékezünk azokról a zenészekről is, akik ugyan nem mikrofonon keresztül közvetítették gondolataikat, hanem hangszert hívtak segítségül.
Május 26–án emlékezzünk azokra a zenészekre, akik oly sok örömöt, érzést, élményt adtak számunkra. És van – e jobb, szebb megemlékezés, mint a dalaikon keresztűl. Mert amíg a dalaik élnek, addig ők is köztünk maradnak.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Újra Budapesten a Born of Osiris
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Különleges koncertek szerepelnek az Újszegedi Szabadtéri Színpad következő évadának műsorán
tovább
A fesztiválok közül elsőként tesz ESG jelentést az EFOTT
tovább
Apám szemével – Magyar dallal jelentkezett Janet Gruber
tovább
Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel
tovább
Téli örömök diszkóritmusban
tovább
A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
Pultosnak áll Csonka Pici Kordáék Budapest Parkos koncertjén
tovább
A Táncházak éjszakájával kezdi meg az évadot a Fonó
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Pásztory Zoltán, az Illés együttes dobosa 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein
tovább
Sziget: alkonyattól pirkadatig