Zeneszöveg-dalszöveg-barba-negra-tatrai-band-koncert--2013-zeneszöveg.hu-ahol a dalszövegek laknak

Zeneszöveg bemutatja: Tátrai Band a Barba Negrában 05.10.

megjelenés:
2013-05-10 22:45:48

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 1080

Vedd meg a jegyed kedvezményesen most!


 Csatlakozz az eseményhez!


1989-ben jött létre a Tátrai Band  legendás, sikert sikerre halmozó felállása Tátrai Tibor  gitárossal, Horváth Charlie énekessel, Pálvölgyi Géza  billentyűssel és más kiváló muzsikusokkal. 1991-ben a New York című dal hozta el az áttörést, ettől kezdve szinte nem is számolták telt házas koncertjeiket és aranylemezeiket. Ritkán fut be ilyen pályát igényes muzsikát játszó zenekar, mégis törvényszerű volt, hogy tízegynéhány évi folyamatos csúcsra járatás után eljön a pihenés ideje.

Hosszabb kihagyás után 2009-ben tért vissza a Tátrai Band, a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelte huszadik születésnapját. Szerencsére nem egyszeri alkalomról volt szó, a zenekar azóta is fellép nagyobb koncerthelyszíneken, ha nem is túl gyakran. Legutóbb tavaly nyáron hallgathattuk a Tátrai Band műsorát, a fővárosban pedig ennél is régebben, 2011 őszén.

Most azonban újra itt van a nagy csapat, május 10-én a Barba Negra Music Clubban ad nagyszabású koncertet! Az említett három „főhős” mellett hét nagyszerű zenésztárs szólaltatja meg a jól ismert dalokat – érdekesség, hogy köztük lesz a Dublinból erre az alkalomra visszatérő Jamie Winchester .

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i