Hajógyár x A38 x Tünet Együttes x AGAVOID x Égjárók

megjelenés:
2023-05-01 11:31:01

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 195

Május utolsó keddjén a dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra!


Mit érdemes tudni a főszereplőkről?


Az AGAVOID 2015-ben kezdte el bontogatni a szárnyait, és még abban az évben be is jutottak a Kikeltető tehetségkutató döntőjébe. A Puskás Dalma, Huszár Kristóf és Kriska Bálint alkotta formáció egyedülálló képi és hangzásvilágával a budapesti zenei élet egyik legizgalmasabb színfoltjává vált az elmúlt évek alatt. A trió az elektronika és az experimentális-pop műfajában érzi otthon magát, de szívesen kísérleteznek, a 2020-ban megjelent második, STRATUM című nagylemezükön például a dreampoptól kezdve a trip-hopos témákon át egészen a négynegyedek világába utaztatnak.


A formáció által megteremtett hipnotikus atmoszférában ezúttal a Tünet Együttes fog kalandozni, akik Szabó Réka irányításával 2002 óta színesítik a hazai kortárs tánc és színházi életet. A társulatra jellemző, hogy nem hódolnak be a konvencióknak, előadásaikban tökéletesen képesek elmosni a műfaji határokat megteremtve a szöveg, a mozgás, a zene és a vizualitás fúzióját.


Az este harmadik fellépője Szlimmy és Yrodi lesznek, akik az Égjárók névre keresztelt projektjükkel érkeznek a Hajó fedélzetére. A Grosskidz trapcsapatból is ismert előadók az első, Napfény-Kísérlet című albumukon egy új oldalukat mutatják be, többek között erről is mesélnek majd a közönségnek.


Grecsó Zoltán vendégei ez alkalommal is mindent megtesznek, hogy a lehető legjobban demonstrálják a zene és mozgás szimbiózisát, ugyanis a két formáció a táncművészekkel kiegészülve egy rögtönzött performanszt is bemutat majd a jelenlévőknek.


Gyere és ringatózz velünk május 30-án!


Műsorvezető: Grecsó Zoltán


Kapunyitás: 19:00


Program: 20:00 - 21:30


Jegyek itt.


Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.


Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.


Fotó: Hajógyár hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i