Emlékszem, hogy a szobámban ültem az ágyamon, és mondhatjuk, nem voltam épp jól

megjelenés:
2023-05-03 11:22:21

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 482

„Emlékszem, hogy a szobámban ültem az ágyamon, és mondhatjuk, nem voltam épp jól.”

Mihályfi Luca énekes-dalszerző, a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje új dallal és videóklippel jelentkezik. A Revolver egy széteső kapcsolat traumáját, érzelmi viharát dolgozza fel.

„A dalt egy szakítás inspirálta.” – mondja az énekesnő. „A szövegeim az éppen velem történő dolgokból táplálkoznak, mindig arról írok, amit épp érzek. Nem is tudom, a dallam született-e először, vagy a szöveg.”

„Emlékszem, hogy a szobámban ültem az ágyamon, és mondhatjuk, nem voltam épp jól, elöntöttek az érzések. Szerettem volna mindezt kiadni magamból, ekkor bukott ki belőlem a refrén dallama, majd a fegyver képe és a szöveg.” – idézi fel a dal születését.

ITT TALÁLOD A DAL SZÖVEGÉT.

Luca ráadásul nem csak a dalért felelt, hanem a videó megálmodásában is részt vett

„A zene mellett a filmezés is nagyon érdekel, ezért kifejezetten izgatott voltam, hogy megvalósíthatom a dalhoz tartozó víziómat. Imádtam a forgatást, reggeltől estig dolgoztunk, de egyáltalán nem éreztem megterhelőnek, szeretem ezt csinálni. Örülök, hogy Lehóval dolgozhattam együtt, rögtön megtaláltuk a közös hangot, az egész stábbal szuper volt közösen dolgozni. Érdekes szitu volt, amikor órákon keresztül nem nyúlhattam semmihez, mert tiszta művér volt a kezem.” – meséli Luca.

A dal egyúttal Luca további terveit is beharangozza

„Több megjelenéssel is készülök, egy kislemezen dolgozom éppen, sok dalötletem is van, amiket szeretnék még idén megvalósítani.”



Fotó: Mihályfi Luca hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i