Megjelent a Kispál és a Borz 11. nagylemeze, a Beszorult mondat

megjelenés:
2023-05-09 10:25:07

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 403

A legendás zenekar 2022-ben állt össze újra és már akkor elmondták: dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így látják értelmét a visszatérésnek. 2023 májusában, 19 év szünet és több, mint egy év munka után végül megjelent a 11. Kispál és a borz-lemez, a Beszorult mondat.


KISPÁL ÉS A BORZ DALSZÖVEGEKET ITT TALÁLSZ.

 

„Azt akartuk, hogy ne klasszikus zenekari lemez legyen, ahol egyfajta hangzással, ugyanazok a zenészek eljátszanak egy csomó dalt. Sokan mondják, hogy már azért nem hoznak ki sorlemezeket, mert az emberek nem így hallgatnak zenét. Azt gondoltam, hogy 


csináljunk egy olyan albumot, ami olyan, mintha nem egy zenekar lenne.


Az is cél volt, hogy az összes dobos, akivel az elmúlt években dolgoztunk legyen rajta, így Bajkai Feri dobolja a számok nagy részét, de Bräutigam mellett szerepel a lemezen G. Szabó Hunor is. Kicsit rájuk is szabtuk a dalokat.” – mesélt a Beszorult mondatról Lovasi András a hvg.hu-nak adott interjúban. 





16 dalt rögzítettek, amelyből végül 11 került az albumra

 

A dobosokon túl még számos vendég szerepel a lemezen. A címadó dalban Krúbi rappel és énekel, akit Lovasi a fiatal generáció egyik legizgalmasabb figurájának tart. A Gombokban Lovasi lánya, Eszter énekel, aki Jules War néven nemrég indította be zenei karrierjét. A Quimbys Kiss Tibi az Itt lehet c. szerzeményben gitározik. A zenekar első dobosa, Bräutigam Gábor és G. Szabó Hunor 2-2 dalban dobol, Babcsán Bence 3 számban fúvósokon játszik, Szesztay Dávid 3 dalban gitározik és zongorázik. Az albumot a pécsi LA Gardens stúdióban vették fel, a hangmérnöki és a keverési feladatokat Maczkó Róbert végezte, a mastering Fenyvesi Márton munkája. A borítóképet Bräutigam Gábor lőtte.




 

A Beszorult mondat dalsorrendje és a közreműködők


1.         Beszorult mondat (+ Krúbi)

2.         Itt lehet (+ Kiss Tibi, G. Szabó Hunor)

3.         Tatai-tónál

4.         Mocsár

5.         Letehetetlen (+ Babcsán Bence)

6.         Bodobács (+ Babcsán Bence, Bräutigam Gábor)

7.         Tündi, Bandi és én (+ Babcsán Bence, Bräutigam Gábor)

8.         Gombok (+ Lovasi Eszter, Szesztay Dávid)

9.         Rózsaszín (+ Szesztay Dávid)

10.       Fenevad (+ Szesztay Dávid)

11.       Nem járkálnak (+ G. Szabó Hunor)

 

A Beszorult mondat már minden fontosabb streaming-platformon meghallgatható, CD-formátumban megvásárolható online és a fontosabb lemezboltokban, vinylt őszre tervez a zenekar. 





A Kispál és a Borz 3 koncertet ad idén


Ebből kettő már régen telt házas a Budapest Parkban, május 12-én és 13-án. Előtte a Bátorkeszi borfesztiválon tartják a Park bejátszóbuliját, május 6-án. Utána 2023 a Kispál és a Lovasi formációról szól majd, amelyben a két András G. Szabó Hunorral és Babcsán Bencével játszik korai Kispál-dalokat baritonszaxofonnal kiegészülve.




 

Fotók: Szeidl Marian

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i