Nemzetközi fesztiválon tanulhatott a WMMD delegációja, köztük Lil Frakkal és Fekete Giorgióval

megjelenés:
2023-05-17 21:39:37

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 328

2023-ban Lil Frakk, kristoaf, BÖBE, Co Lee, Fekete Giorgio, Mehringer Marci, OIEE és Perrin volt az a nyolc szerencsés előadó, aki a WMMusicDistribution delegációja keretében Brightonban, a The Great Escape fesztiválon fejleszthette tovább magát zenei téren.

 

Európa legnagyobb ‘new music’ fesztiválján több mint 500 olyan előadó lépett fel, akik épp a kitörés küszöbén állnak, és a zene egyik fellegvárában, Brightonban, a helyszín számos klubjai egyikében álltak színpadra. A magyar delegáció tagjai nem csak a koncerteken leshettek el tőlük egy-két dolgot, de a három napon át tartó szakmai konferencián  is rengeteget tanulhattak több, aktuális témakörben, mint például a TikTok jelenlét vagy a turnék költségtervezése.

 

A WMMD nem csak terjesztésben segíti az előadókat, illetve a zenéjük promotálásában, de abban is, hogy tanulhassanak, és mindig naprakészek lehessenek, épp ezért a Google londoni székházában egy személyre szabott YouTube Masterclass workshopon is részt vehettek a zenészek, mielőtt belevetették magukat a fesztiválozásba.



 

WMMD két tulajdonosa, Gál Róbert és Sebestény-Gallasz Enikő elmondták, ahhoz, hogy  az előadók a hazai és a külföldi közönséget is sikeresen elérjék, nem elég a nemzetközi playlistekbe kerülés, fontos, hogy nagyobb szakmai rálátásuk lehessen a nemzetközi lehetőségekre, és arra, hogy milyen alapvető kritériumoknak kell megfelelniük, illetve milyen kihívásokkal kell szembenézniük. 

 


 

A tehetséges fiatalok a fesztivál showcase fellépésein meghallgatták azokat az előadókat más országokból, akikkel hasonló szinten állnak, mint ők hazánkban, a konferencián pedig tippeket kaphattak a kezdő lépésekhez.

 

"Nagyobb betekintést nyertem az angol nyelvterületeken működő zeneiparba. Megdöbbentő volt látni, hogy mennyire máshogy működik kb. minden. Például voltunk olyan előadó koncertjén, akinek 93 milliós stream volt az egyik dalán (havi 3 millió hallgatója van), és a koncertjén kínosan kevesen, 10-en voltunk. Durva volt azt is látni, hogy egy turné költségvetése mennyivel grandiózusabb, mint Magyarországon. Egy angol/amerikai minimális produkció (2-3 ember) színpadra rakása  ugyanannyiba kerül, mint nálunk a legnagyobb produkciók” - fogalmazott Lil Frakk, és hozzátette, kifejezetten lenyűgözték a női előadók. 

“Csomó koncerten jártam a napokban, de a lányok egyértelműen erősebb, odaadóbb és profibb acteket nyújtottak. A srácoknál érezhető volt egy túlzó magabiztosság, ami sokszor az előadás rovására ment.”


A WMMD háza táján nagy dolgok történtek, ugyanis a cég hazai és nemzetközi téren is egyre komolyabb sikereket ér el. Több mint 15 éve segíti az előadók zenéit megjelentetni a Spotify, Apple Music, YouTube vagy épp a Deezer felületén. Annak érdekében pedig, hogy az újonnan feltöltött dalok sokakhoz eljuthassanak, egy ideje a online hirdetési kampányok adta lehetőségeket is kiaknázzák a TikTokon, Google Ads-ben, a Meta felületein vagy akár Spotify-on. Mivel nagy igény merült fel a fizetett hirdetési kampányok tervezésére és kivitelezésére, létrejött ügynökségük, az Unnamed Promotions. 

 

Az Unnamed Promotions többek között abban különbözik a többi hazai közösségimédia-ügynökségtől, hogy nem a hosszútávú, folyamatos és állandó együttműködésre, valamint a dobozolt szolgáltatások kialakítására törekszik, hanem az egyedi igényekre szabott, projekt jellegű, promóciós alapú partnerségekre épül, hogy valóban az ügyfelek érdekeit szolgálják. 

 

A vezetőségben jól ismert nevek szerepelnek: Sebestény-Gallasz Enikő, Gedeon Andrea, Dejcző Alexandra, Lippai Péter és Gál Róbert.

 

A csapat csatornakezeléssel, video- és tartalomgyártással, tréninggel és konzultációs szolgáltatásokkal is segíti a partnerek márkaépítését, rajongótáboruk kialakítását, üzleti céljaik elérését.

 

“Hisszük, hogy egy olyan űrt töltünk be a hazai ügynökségi palettán, ami igazolja, hogy érdemes az ügynökségi helyett az ügyfél érdekeit nézni. Elsődlegesen a zeneipari szereplőket szeretnénk kiszolgálni, azonban szolgáltatásainkkal szívesen segítünk más iparágakat is. A kultúra, az oktatás, a turizmus és a szórakoztatóipar mindannyiunknak szívügye, így örömmel karolunk fel projekteket ezekről a területekről is” - foglalta össze Sebestény-Gallasz Enikő.

 

Az brightoni események előtt pedig a WMMD kiosztotta harmadszorra is az előadóik között a WMMD-díjat, amelyet Majka, Horváth Tamás, a The Anahit, az Elefánt és a 4S Street vehettek át. 

 

Fotó: WMMD hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i