Szokatlan dallal jelentkezett a Margaret Island

megjelenés:
2023-06-22 18:45:01

napi megtekintések: 3

megtekintések száma: 357

A zenekar legújabb száma, a különleges hangzású Félember is hallható lesz élőben június 29-én a Budapest Parkban a „Megőrül a szív” elnevezésű tematikus koncertjükön, melynek középpontjában az érzelmek felszabadítása áll.


 A MARGERET ISLAND DALSZÖVEGEI ITT.


„Pár hónappal ezelőtt kezdett el kibontakozni a Félember ötlete egy dühös délutánon, amikor úgy éreztem, a világ minden terhe rám nehezedik” – meséli Törőcsik Kristóf. A zenekar a Konyha együttesből jól ismert Szepesi Mátyással írta a dal szövegét, amivel Lábas Viki szerint sokan azonosulni tudnak majd. „Bár nekünk hármunknak is mást jelent ez a szám, mégis mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a másik felünk félembernek érzi magát mellettünk.” A Margaret Island énekesnője azt mondja, szerettek volna egy kicsit rockosabb felvétellel jelentkezni az előző daluk, a Szeszélyes mulatós hangulata után, de nem akarták túlgondolni sem a következő kislemezüket.


A FÉLEMBER DALSZÖVEGE ITT.


„Tulajdonképpen azt tűztük ki célul, hogy visszatérjünk az élő hangszerekhez, ami a legutóbbi, Hol marad az én történetem című albumunkra kevésbé volt jellemző” – teszi hozzá Kristóf. „Általában hosszasan csiszolgatjuk a dalötleteinket, próbálgatjuk a hangszereléseket. A Félember kapcsán másképpen szerettük volna ezt csinálni” – fejti ki Füstös Bálint. „Meg akartuk őrizni azt a nyers erőt, ahogyan a próbateremben is megszólalt a dal mikor először játszottuk el.” A Margaret Island az eredeti hangzás érdekében a próbateremben rögzítette a gitár-, basszusgitár-, illetve a szám producere, Toldi Miklós dobszólamait.


„Egyszer mindhárman beálltunk egy mikrofon elé üvölteni a refrént és bevállaltuk, hogy a hamisságával együtt benne hagyjuk az albumverzióban. Ez volt az egyik kedvenc részem az alkotói folyamat során” – emeli ki Viki. „Továbbra is motiválnak minket a kontrasztok” – teszi hozzá. A dalhoz készült videoklipet a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban rögzítették, ami fontos szerepet tölt be a zenekar életében. „Nosztalgikus élmény volt visszatérni Bálinttal oda, ahol a gimnáziumi éveinket töltöttük, néhány snitt erejéig ráadásul az a tornaterem is feltűnik, ahol életünk első koncertjét adtuk még a gimis bandánkkal” – emlékszik vissza Kristóf. Hálás vagyok a tanároknak, amiért bizalommal és nyitott szívvel engedték, hogy birtokba vehessük az épületet.”





A csapat nosztalgikus klipjét Generál Kristóf rendezte és rendhagyó módon a producer, Toldi Miklós dobol a videóban is. „Nagyon dinamikusra vettük a formát a forgatáson, reméljük, ez a dal hangulatát is tükrözi majd. Többet headbangeltünk, mint egy koncerten, de megérte” – meséli Viki, aki a pár hónapja megjelent, Jumodaddyvel közös, Rámszakadt című számuk utófutáraként gondol a Félemberre, amit június 29-én élőben is hallhat a közönségük a Budapest Parkban.


„Ezúttal az érzelmek és azok felszabadítása lesz a középpontban” – árulja el a zenekar az estéről. „Az a célunk, hogy mindenki szabadon kiüvölthesse magából a feszültséget, a szívfájdalmát, elengedhesse a dühét, vagy égbe kiálthassa azt, ha szétrobban a szíve a boldogságtól” – hangsúlyozzák Vikiék, akik erre a fellépésükre limitált „Megőrül a szív” kollekcióval érkeznek a Budapest Park merch pultjába, a rajongóikat pedig arra kérik, viseljenek magukon a témához illően szívet. „Előadunk pár meglepetés feldolgozást is, továbbá néhány új dalt a közelgő őszi EP-ről és a jövőre megjelenő 10. szülinapi nagylemezünkről” – ígérik.


Event itt.

Jegyek itt. 


Fotó: Margaret Island hivatalos









Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i