Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2023-06-24 10:41:05
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 482
A Balatontól mindössze negyed órányira, Balatonföldvártól délre, egy csodálatos kis falu, Bálványos adja a díszletét az első hazai „közösségi” fesztiválnak. Augusztus 25-28. között, négy napon át várja látogatóit a Szellősréti Kisfesztivál, ahol hullámzik a zene, feltölt a természet, és a madárcsicsergés is hallatszik.
A közösség ereje hívta életre a hazai fesztiválpaletta legújabb chill-fesztiválját, a bálványosi Szellősréti Kisfesztivált. A három nap alatt ide várják mindazokat, akik a filmvetítések, koncertek, workshopok és örömzenélések mellett azt is értékelik, amikor színpadra lép a csillagos ég, a madarak csiripelése adja a headliner programot, és a természet nyújtja a fesztivál díszletét.
A programok közt lesz természetesen zene, olyan fellépőkkel, mint Víg Mihály és a Balaton, Németh Juci és G. Szabó Hunor, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, hogy csak párat említsünk. A Mozinet Kisfesztivál keretében az elmúlt évek filmsikereiből válogatnak, és beszélgetni is lehet majd az alkotókkal.
A szervezők az alkotni, barátkozni, beszélgetni vágyókat is várják, nappal a workshopokon, este pedig a tábortűz melletti örömzenélésnél. A programok közt lesznek kiállítások, erdei hangfürdők és templomi koncertek is – számos csalogató esemény, ami a kikapcsolódásról és feltöltődésről szól.
Vásárolhatunk majd a helyi termelőktől, élő ízeket és minőségi borokat kóstolhatunk, és a helyi gasztronómia képviselőivel is találkozhatunk. A gyerekek pedig szabadon játszhatnak, jó példát mutatva szüleiknek, akiket szintén vár az alkotás, kikapcsolódás, szórakozás és a természet önfeledt szabadsága.
A közösségi erőből fejlődő fesztivál továbbra is várja alapítóit a Brancsközösség oldalán, további részleteket pedig a fesztivál honlapján, és a SzellősRét FB oldalán tudhatunk meg.
Fotók: Szellősréti Kisfesztivál hivatalos
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
A Sex Pistols frontembere, Johnny Rotten a Public Image Ltd élén koncertezik Budapesten
tovább
Szép nyári este: új dal a Fiestától
tovább
Az Anna and the Barbies a Dürerben zárja az évet
tovább
Advent - ünnepi programsorozattal várja a családokat a Nemzeti Színház
tovább
VIDEÓ: tűz pusztította el a belgiumi Tomorrowland zenei fesztivál főszínpadát két nappal a rendezvény kezdete előtt
tovább
Augusztus 20. - Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten
Farkasházi Réka és a Tintanyúl, Zoltán Erika és Horváth Tamás is fellép
tovább
Álomutazó az Erkelben: álmok, sztárok, innováció decembertől a színpadon
tovább
Koncertek, adventi séták és irodalmi estek is várják a közönséget a Várkert Bazárban
tovább
Zajlik a Méra Világzenei Csűrfesztivál - augusztus 3-ig várják a látogatókat
tovább
A Queen együttesről Budapesten készült fotók a Nemzeti Múzeum kiállításán
tovább
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
tovább
Cseh Tamás emlékét zenés esttel idézik meg Bakonybélben
tovább
A cibi x in:sane – predatorr klipforgatás titkai: humor és szalonna a madzagon
tovább
Azahriah két lemezt adott ki két nap alatt
tovább
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Víg Mihály zeneszerző is méltatta az írót
tovább