Sziget 2023: Mit kapunk egy Sziget napijegyért?

megjelenés:
2023-08-07 10:33:15

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 220

Az biztos, hogy többet, mint egy nagy koncert. Ha jól csináljuk, komoly kultúr - és bulitúrát járhatunk be egy koncertjegy áráért. A Sziget App-ban pedig rendszerbe is foglalhatjuk a kihagyhatatlan helyeket.

 

Az elmúlt hónapokban sorra adták a kilincset egymásnak a nagy nemzetközi sztárok Budapesten, és egy-egy koncertre állóhelyenként átlagban biztos szánnunk kellett 30-40 ezer forintot. De nagyjából ezt tette egy belga rajongó is, aki például a napokban egy Rammstein állóhelyért kifizetett 105-125 eurót, attól függően, hogy milyen közel állt Till Lindemannhoz, és Erdélyben a minap, az Imagine Dragons koncertnapra pedig - a hírek szerint - akár 1000 lej is volt a beugró, ami mondjuk már 78.000 forintnak felel meg.

 

„A Sziget napijegy árait úgy kalkuláljuk, hogy ne legyen magasabb egy budapesti arénás koncert áránál” – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, és így is van idén is.





(Aki korán eszmélt, 30 ezer alatt vett jegyet, de még most is 40 körül van a napi tikett.) Aki pedig már készül a Szigetre, az tudja, hogy a Szabadság Szigete nem csak egy koncert, hanem egy életérzés, amit át kell élni, naponta több tucat koncertből, és színes kulturális programokból válogatva.

 

Nézzük tehát, hogyan lehet kimaxolni egy napijegyet a Szigeten, még a kulturális sokk határán belül, de egy nagyot merítkezve a buliforgatagban!

 

Ha teljes képet akarunk a Szigetről, akkor kezdhetjük a napot akár reggel 10 órakor a dropYardon break yogával, vagy a Global Village-ben, ahol fél 11-kor indul a hatha yoga workshop. Miután életre keltettük a szunnyadó szellemi energiát, még maradhatunk a közelben az Ethnosound workshopon, a világzene csodáiban elkalandozva. De 12.30-ra át is mehetünk LightStage-re, kicsit áthangolódni más műfajú zenékre, fiatal és tehetséges, feltörekvő vagy már elismert zenészek koncertjeivel. Persze nem kell már koradélután nagy zenei dózissal indítani, a LightStage szomszédságában található ArtZone megannyi érdekes képző- és iparművészeti workshoppal vár, ahol az alkotás öröme mellett még jóbarátokat is könnyen lehet találni. És érdemes 14.00 órára a Cirque de Sziget nagysátrához vonulni, ahol a Baross Imre Cirkusziskola előadása kezdődik. A cirkuszba azonban még mindenképpen vissza kell térnünk a nap folyamán, ajánlatos a Sziget Appot vagy a Sziget útlevelet aktívan használni. De ha már ott vagyunk a cirkusznál, szemben közel a Vándor Vurstli, itt a magyar vásári szórakoztatás hagyományai élednek újjá és bármennyi időt el lehet tölteni. Nem messze pedig ott a Magic Mirror, a kihagyhatatlan programhelyszín, ahol már délután érdekes filmeket nézhetünk és izgalmas beszélgetéseken vehetünk részt különböző LMBTQ témákban. Ide mondjuk 23.00 órára mindenképpen vissza kell jönnünk valamelyik nap, a main show miatt.




 

Szóval valahol 16.00 óra magasságban járunk és már jógáztunk, tanultunk valamit az etno zenékről, hallgattunk ifjú tehetségeket, voltunk cirkuszban és a Vándor Vurstliban és jó esetben belefutottunk az Sétáló Utcaszínházak valamelyik előadásába, ami mindig lenyűgöző a Szigeten. 16.00 órától elnézhetünk még a Színház és Tánc helyszínre, itt sem tévedhetünk nagyot, ha látványos és izgalmas táncelőadást szeretnénk látni. Persze 16.00 órától már beindul a Nagyszínpad, ide mindenképpen érdemes 18.30 körül ellátogatni, amikor is a Love Revolution Special keretében a környezetvédelem, az emberi jogok, az egyenjogúság és a béke fontosságára reflektálnak meghívott hazai és nemzetközi vendégek. Aztán jönnek a „fő fellépők” este 11-ig ­­– mindenki választhat kedvére. (Aki csak a headliner koncertre kíváncsi, este 7 és 9 között azért nézzen még el a dropYard powered by BOLT színpadra, ahol az un. urban style legjobbjai mutatkoznak be itthonról és szerte a világból.)

 




A Nagyszínpad végeztével irány vissza a Magic Mirrorba, ahol egy elementáris showműsorban drag dívák hozzák ki az ördögöt mindenkiből minden este 23-tól a Queenz -The Show with Balls! előadáson. Aki nem fér be ide, annak sem kell elkeserednie, mert a közeli színházi helyszínen ugyanakkor kezdődik egy másik izgalmas előadás, a Future Cargo, ami szintén kihagyhatatlan program.

 

Majd beférhet még egy kis ízelítő a FreeDome presented by Mastercard nagysátrából vagy indulhat a party time, a legnagyobb helyszíneken, mint az alternatív elektronikus zene legjobbjait felvonultató TicketSwap Colosseum vagy a naponta különböző nemzetközi partybrand-ek sztárjait sorjázó Samsung Party Aréna és megannyi kisebb helyszínen egészen hajnalig.

 




Aki az éjszaka folyamán is ki szeretne kicsit szakadni a nagy pörgésből, mindenképpen látogasson el a színházi helyszínre, ahol minden este két látványos fényinstalláció vár mindenkit. A Sziget északi felén pedig az Everness Chill Garden by Tanqueray nyújt ambient-chill hangulatot.

 

Aztán a pirkadatban lassan irány a HÉV és közben már azon gondolkodhatunk, hogy egy nagy alvás után este még érdemes volna visszajönni, egy másik körre.






Fotók: Sziget hivatalos

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i