ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2023-08-09 11:06:03
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 368
Az augusztusi Zene x Szövegen ezúttal nem egy kortárs szövegíró teljesítményét méltatták, hanem egy igazi hazai költőóriás, és az ő életművére épülő zenei projekt mutatkozott be.
– Vecsei H. Miklós és a QJÚB projektje igazán nagy vállalás, hiszen a művészek a különböző művészeti ágakat ötvözve, azok határterületein hozzák létre nagy költők életműveit feldolgozó előadásaikat. Korábban Csoóri Sándor alkotásait vették alapul, új estjükön pedig Pilinszky János versei kerülnek új megvilágításba.
A QJÚB-ban ötvöződik a színház, az irodalom a zene és az animáció. Tagjai saját területükön egytől egyig elismert művészek, akik korábbi, Csoóri Sándorhoz kapcsolódó munkájukat, a Párbeszéd, sötétben című előadást már egy albumban is rögzítették – olvasható a Hajógyár beharangozó anyagában.
– Egyáltalán nem vagyok zenész, semmilyen hangszeren nem tudok játszani. Hagyományos kőszínházi figura voltam a színművészeti után. Most azonban látszólag koncertszerű előadásokban veszek részt. De számomra ez továbbra is színház – kezdte Vecsei H. Miklós a QJÚB-bal kapcsolatban.
Vecsei tizennyolc éves koráig ministrált, de már nem jár templomba, mert ott sem találja már meg azt a fajta szertartás-jelleget, amelyet igazán keres. Ha – például – verset olvas otthon, a párjával, annak lehet némiképp szertartásos tere. Amikor megteremthető otthon kettejük harmóniájából valami fontos.
Verseket már egyáltalán nem is ír. Két verseskötete jelent meg, amelyek két nagy szerelem végét jelentették az életében és mivel nem szeretné, hogy a jelenlegi kapcsolatának vége legyen, úgy gondolja, hogy nem lesz több verseskötete.
– Egy jól megkomponált koncert nagyon hasonlít egy színházi előadáshoz. Több mint tíz évig foglalkoztam a színházzal és a szöveg-centrikusságból teljesen kiábrándultam. Olyan ez, mintha a szavaknak lejárt volna a szavatossági ideje. Komolyabban kell vennünk azt, amit kimondunk. A zene a forma, amely a szöveg valódi tartalmát jelenti, amely mellé hittel oda lehet állni – folytatta a zene és a szöveg, a színház és a koncert relációjában gondolatait a művész.
Jelenleg Vecsei H. Miklós azért is keres más formákat (mint a korábbi, kőszínházi formátum), hogy önmagához hű maradhasson. A QJÚB formációval eddig húsz koncertje volt. A színpadon az általuk megalkotott formavilággal igyekeznek őszinték lenni és sebezhetővé válni.
– A sebeink kötnek össze bennünket. Ha nem merem megkeresni és megmutatni a sebeimet, akkor ami összekössön bennünket. Ha nem keresünk, nem találhatunk egymásban semmit. Önmagában a szó és a szöveg kevés ahhoz, hogy ezt jól megfogalmazzuk. Majdnem mindent szavakkal fejezünk ki, de ezek nem fedik le azt, amit valójában érzünk és élünk. A szavak redukálják a kommunikációt. Az emberek ezért is igyekeznek olyan helyekre eljutni, ahol nem csak szavakat kapnak – vallja Vecsei.
A QJÚB-ot öt férfi és egy nő alkotja, a formációt Vecsei H. Miklós állította össze, s úgy tekint a tagokra, mint a legjobb barátaira, a testvéreire.
– Számomra a QJÚB szertartásos része az, amikor megvizsgáljuk önmagunkban, hogy mi hiányzik belőlünk. Rendkívül színes a hazai kulturális kínálat. Ebben a furcsa világban vajon van-e még szükség arra, hogy lebontsuk az álarcokat és a hiányokat vizsgáljuk? Hiszen ez segítene megérkezni. Ehhez kell az agy, a szív, a szem – és ha sikerül, akkor képesek vagyunk megmutatni azt, akik mi valójában vagyunk – részletezte Vecsei.
– Egyedülálló a magyar irodalom. Olyan kincs és ajándék, amellyel feladatunk van. A szavakkal. A szóhasználattal, amely az élet egyes területein jelen van – részletezte Vecsei.
– József Attila gondolkodásmódja és élete hatása Vecsei H. Miklós életére – vetette fel a témát Kemény Zsófi.
– József Attila sokszorosan sérült ember volt, akinek egyszerre volt szénfekete és kristálytiszta a szíve. Törések sorozata az élete. A folyamatos pokolból csak néha sikerül feljutnia a felszínre. Ugyanakkor a művészete a világirodalom legfontosabbjai közé tartozik. De semmiképp sem tartom példaértékűnek az életmódját – fogalmazta meg Vecsei H. Miklós József Attilával kapcsolatban.
Vecsei zárszóként elmondta, hogy
– Komoly történelmi csúcs- és mélyponton élünk. Háborús fenyegetettségben, borzasztó inflációs környezetben, eszméletlen szétszakítottságban. Semminek sem ismerjük a következményét. És ez hatalmas lehetőség azok számára, akik egy védett kis buborékból tudják szemlélni ezt a helyzetet – családdal, barátokkal – s hálásak lehetnek, hogy azok az emberek veszik körbe őket, akik. Én is hálás vagyok ezért – zárta gondolatait Vecsei H. Miklós.
A QJÚB fellépését pedig érdemes visszanézni, mert szavakkal leírni felesleges. Zavarbaejtő, de kevés ez az egy szó. Időre van szükség ahhoz, hogy megemésszük és majd meglátjuk, mi cukrosodik meg belőle a lelkünkben.
Az eseményről itt írtunk beharangozót.
Az estét itt tudod visszanézni.
Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Fotó: Hajógyár hivatalos