Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2023-08-22 14:16:36
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 682
A rajongók még fel sem ocsúdtak a Sziget-nagyszínpados koncert eufóriájából, máris megérkezett a harmadik kislemez Dzsúdló közelgő nagylemezéről. A Rosszlány és a Függő közös klipje után (amely egymillió megtekintésnél jár YouTube-on) a Keringő című dalhoz készült animációs kisfilm.
A poszt-apokaliptikus világban játszódó videót a Sparhelt Animation készítette. „Nagyon rég akartam egy animációs videoklipet teljes saját világgal, karakterekkel – mondja Dzsúdló. – Miután megírtam a Keringőt, elkezdtem keresgélni, végül a turnémenedzseremen, Megyeri Mártonon keresztül ismertem meg Szakály Réka munkáit.” Az illusztrátor pont ráért, a közös munka pedig annyira gördülékenyen ment, hogy Réka képi világa végigkíséri majd vizuálisan az új albumot is. Ennek első felvonása a most megjelent klip.
Dzsúdló azt mondja, néhány kapaszkodót adott meg az alkotónak, aki a szövegből kiindulva egy jellegzetes atmoszférájú posztapokaliptikus világot varázsolt. „Mondtam neki, hogy a Keringő kapcsán valamiféle cringe amerikai tinidráma hangulatiságát tudom elképzelni, amiben van a végén valami csavar.
Szerettem volna egy fura sztorit, aminek valami vagy valaki eltűnik a végén, de rábíztam, milyen irányba vigye a dalszöveg alapján. Annyit kértem, hogy azokat a motívumokat, amelyek a Kincugi nagylemez anyagaiban eddig feltűntek, valamilyen módon jelenítse meg.”
Az ominózus bukósisak, illetve a Lancia látható volt az eddigi klipekben és fotókon, de az előadó sejtetése alapján a szeptember közepén érkező nagylemez további vizuáljaiban további szerepük lesz – és majd az is kiderül, pontosan mit jelentenek ezek a szimbólumok a Dzsúdló-univerzumban.
Fotók: Dzsúdló hivatalos
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Bemutatták a veszprémi Európa kulturális fővárosa programot összegző filmet
tovább
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
tovább
Kóbor Jánossal készült interjúkötet jelenik meg
tovább
A magyar kultúra napja - Egyhetes programsorozattal ünnepelnek Debrecenben
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben
tovább
Zaz és a Kennedy Administration is fellép a Paloznaki Jazzpikniken
tovább
Apám szemével – Magyar dallal jelentkezett Janet Gruber
tovább
A fesztiválok közül elsőként tesz ESG jelentést az EFOTT
tovább
Kiteljesedett a KORDBÁRSONY-era – napvilágot látott 6363 idei második EP-je, a BÁRSONY
tovább
A Magyar kultúra hetével indul az év a veszprémi Művészetek Házában
tovább
JumoDaddy és Hangácsi Márton ezúttal a téli napfordulóra adott ki zenét
tovább
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
tovább
Weöres Sándor inspirálta: megszólalnak a műtárgyak a Szentendrei Régi Művésztelep új kiállításán
tovább
Tompos Kátya-emlékest a Müpában
tovább
Másik Jánossal lép fel a Besh o droM a Fonóban