Szikora Robi ezúttal Mészáros Tamásnak írt dalt

megjelenés:
2023-09-03 13:23:40

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 227

Nagy sikernek örvend Szikora Robi és Mészáros Tamás közös dala

 

„A lelkünk együtt csavarog” című szerzemény népszerű a fiatalok és idősebbek körében is. A dal klipje a napokban jelent meg, és már most több mint háromezer megtekintése van. 


Szikora Robi és Mészáros Tamás közös dala két fiatal szerelméről szól, akiknek már az égben megköttetett a kapcsolatuk. 


- A dal érzelmes, szerelmes, romantikus történetről szól, hiszen ez mindig örök téma. Ezzel főként az eddig megszokott szerzeményeim gondolatvilágát folytattuk. Tíz évvel ezelőtt indítottuk el a produkciómat, kezdettől fogva emberi témákat járok körbe. Olyanokat, amelyek egyszerűen rólunk szólnak - kezdte Mészáros Tamás, aki 2018-ban kapta meg Grabowski szerepét a Macskafogó musical előadásban, amelyet Szikora Róbert írt. Innen ered az ismertségük, amelyet egy dallal koronáztak meg.

 

- A Hungáriás korszak, amelynek Robi is szerves része volt, nagyon közel áll hozzám. Utólag visszagondolva mondhatom, hogy ezt a közös munkát a szuperegérnek, Mr. Grabowskinak köszönhetem. A pandémiás időszak után végre sikerült a régebben tervezett találkozás is. 


Szikora Robi rendkívül nyitottan fogadott, sokat beszélgettünk a régi időkről, megmutatta az alkotó műhelyét is, ahol az eddigi nagy slágerei is születtek.


Érdeklődött az eddigi tevékenységem felől és arról, hogy engem mi érdekel igazán zenei téren. Talán egy kicsit fiatal önmagát is láthatta bennem. Ezt érzem. Zongorához ült, mutatott piszkozatokat, zenei ötleteket. Körülbelül a harmadiknál megállítottam, mert nagyon megfogott a dallamvezetése, a lüktetése. Akkor még nem volt meg teljesen a dalszöveg sem. Néhány nappal később viszont már azon kaptam magam, hogy a stúdióban állok, és éneklem fel a dalt. Hatékony és profi környezetben könnyű dolgom volt, de ugyanakkor nagy felelősség is. Szerencsés vagyok, hogy az R-Go frontembere írt nekem egy dalt. Dandó Zolika modern kötösbe bújtatta, amelyet remélünk, hogy mindenki egyaránt szeretni fog.





Fotó: Mészáros Tamás Facebook



Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i