Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2023-09-13 19:42:42
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 651
„A karakterem erősebb, mint valaha” – Itt a KINCUGI, Dzsúdló harmadik nagylemeze
KINCUGI címmel jelent meg Dzsúdló harmadik stúdióalbuma. A tizenöt számot tartalmazó lemez címe egy japán kifejezés: azt a porcelánjavítási eljárást jelöli, amely során a törött darabokat arannyal illesztik egymáshoz, így a repedések nyoma jól látható, a tárgy mégis újra használható, s értékesebb, mint valaha. Ez a gondolatkör ad keretet az albumnak, amelynek szövegeiben a veszteség, a gyász, a mentális problémák is megjelennek.
„Ebben vagyok – mondja Juhász Márton, azaz Dzsúdló a Kincugi hangulatáról. – Ezek a dalok komorabb képet festenek így együtt, mint az eddigiek. Most már teljesen végig tudom hallgatni a kész anyagot, pont a leadáskor volt egy ráeszmélésem, hogy ez nem egy mosolygósan tapsikolós lemez lett. Inkább látlelet arról, amiben vagyok, és van rajta csomó minden, amit már korábban meg akartam csinálni, de valahogy csak most jött ki a lépés.”
A Kincugi mind zeneileg, mind szövegileg jóval kísérletezőbb, mint az eddigi nagylemezek: az összetéveszthetetlen Dzsúdló-hangzásba olykor a ’90-es évek hangulatát idéző rave, máskor meg drum and bass vegyül. Súlyos basszusok, ’80-as évek szintik és dobok – az eredmény mégis egységes. A szálak ismét Tembo kezében futnak össze, az énekfelvétel Horváth Attila (Atish) és Karakai Máte (SuperSize Recording/ASHSOUND), a stem mix és master Horváth Attila (Atish) munkája. „A vibe, a hangom, a karakterem pedig erősebb, mint valaha” – teszi hozzá Dzsúdló.
A korábbi kislemezek (a Függő/Rosszlány, amelynek klipje 1,2 milliós megtekintésnél tart YouTube-on, illetve a posztapokaliptikus-animációs Keringő) kapcsán ismerős Lancia és a bukósisak szimbolikája, valamint a Sparhelt Animation vizuáljai kísérik a Kincugit, amelyet a rajongók a kommentek alapján Dzsúdló eddigi legerősebb, legkiforrottabb lemezének tartanak.
Jó hír az audiofileknek, hogy a Kincugi az Apple Music felületén Dolby Atmosban is elérhető.
Fotók: Dzsúdló
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
Mi vagyunk Azahriah – megnéztük a filmet, ilyennek láttuk
tovább
Tavasszal ismét nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
tovább
Fran Palermo koncert lesz Budapesten
tovább
Dream Theater: vinylen adja ki újra életművét az ősszel Budapesten játszó progmetal zenekar
tovább
Egy elképzelt találkozás margójára: itt a Pandóra Projekt legújabb dala
tovább
Kispál és a Borz: évbúcsúztató újdonságokkal és házibulival
tovább
A Hooverphonic ikonikus albumával érkezik Budapestre
tovább
“Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” - megjelent az Analog Balaton új lemeze
tovább
Jean-Michel Jarre 2025-ben Budapestre érkezik
tovább
Déjá Vu – Új dallal és klippel jelentkezett BatBoy
tovább
Robbie Williams visszatér Budapestre vadonatúj világkörüli turnéjával
tovább
Beleőszül a Képzelt riport...-ba Novák Péter
tovább
Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze
Bátrabb hangszerelés és más hangulat