Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2023-11-13 08:49:24
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 462
Hat év után tér vissza hozzánk a
műfaj egyik nagyágyúja, a Suicide Silence, hogy egyenesen
Kaliforniából szállítsa a legsötétebb és legvadabb riffeket. A
négyévenként esedékes február 29-ét 2024-ben az teszi még
különlegesebbé, hogy aznap végre a Suicide Silence is felavatja
az új Dürer Kertet. A srácok legutoljára 2017-ben jártak nálunk,
azóta két albumuk is megjelent, itt az ideje végre élőben is
hallani róluk néhány dalt.
A kaliforniai deathcore
ötösfogat 2002-es alakulásakor még abszolút hobbizenekarként
működött, hiszen minden tagnak már létezett egy másik projektje
is, azonban a 2005-2006-ban lezajlott tagcseréket követően
felvették első albumukat, mely egyértelművé tette, hogy már nem
lehet csupán mellékszálként tekinteni a Suicide Silence-re. A
debütáló The Cleansing rövid idő alatt akkora sikereket ért el,
hogy a zenekar hamar ünnepelt fellépője lett a metál színtér
legtöbb fesztiváljának. Az ezt követő évek kemény munkával,
stúdiózással és turnézással teltek, a lendületet az énekes
Mitch Lucker 2012-es halála törte meg. A megrázó tragédia után
közel egy évnyi szünetet követően az All Shall Perish-ből
ismert Hernan ’Eddie’ Hermida vette át Mitch helyét a mikrofon
mögött, 2014-es You Can’t Stop Me című albumukat már vele
vették fel. Kevés zenekar tudja újra felvenni a fonalat egy
elvesztett énekes után, a Suicide Silence-nek azonban ez is
sikerült. Hét stúdióalbumuk mellett két koncertalbummal is
megörvendeztették rajongóikat, emellett 2019-ben megjelentették a
Rare Ass Shit-re keresztelt kiadványukat, melyen a zenekar első
éveiben felvett, de korábban sehol nem hallott demófelvételek,
mixek és különféle válogatások találhatóak – természetesen
még Lucker vokáljával.
A banda
folyamatosan tanubizonyságot tesz arról, hogy nem rajongói a
tétlenségnek, hiszen márciusban megjelent albumuk a Remember You
Must Die óta máris új dallal jelentkeztek, a híres egyszemélyes
metálvirtuóz Nik Nocturnal-lal közösen felvett Death Smiles pedig
rekordokat döntögető nézettségnek és hallgatottságnak örvend.
Ha szereted a könyörtelen darálást, akkor neked is ott a helyed a
Dürer Kertben február 29-én!
A jegyek november 9. 11 órától érhetők el a www.livenation.hu oldalon.
Fotó: Suicide Silence
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Újra Budapesten a Born of Osiris
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Különleges koncertek szerepelnek az Újszegedi Szabadtéri Színpad következő évadának műsorán
tovább
A fesztiválok közül elsőként tesz ESG jelentést az EFOTT
tovább
Apám szemével – Magyar dallal jelentkezett Janet Gruber
tovább
Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel
tovább
Téli örömök diszkóritmusban
tovább
A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
Pultosnak áll Csonka Pici Kordáék Budapest Parkos koncertjén
tovább
A Táncházak éjszakájával kezdi meg az évadot a Fonó
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Pásztory Zoltán, az Illés együttes dobosa 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein
tovább
Sziget: alkonyattól pirkadatig