Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2023-11-17 11:09:44
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 415
Fülesbagoly Trip néven koncertsorozat indul Budapesten a Turbina Kulturális Központban a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében. A havonta jelentkező esteken párosával lépnek fel a Fülesbagoly Tehetségkutató elmúlt hét évadát megjárt döntős produkciói. A Fülesbagoly Trip január 19-én startol a Taiga Peer és Ben T Kadar fellépésével.
A Fülesbagoly Alapítvány hosszú évek óta azon dolgozik, hogy a magyar könnyűzenei színtér működését segítse.
2016-ban indította az idén Music Hungary-díjra jelölt Fülesbagoly blogot, szervezi hét éve a 2023-ban Civil Díjra jelölt Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot. Készített kizárólag zenei tartalommal Fedél Nélkül újságot. Harmadik esztendeje bonyolítja le az Él a Zene! kezdeményezést, melynek lényege, hogy egy napon át magyar zenével árasztják el az üzleteket, szállodákat, éttermeket, rádiókat és zenetévéket.
Az alapítvány második évada mutat be Stage Darling! című podcast-sorozatával zeneiparban dolgozó nőket, az új széria épp november közepén indul.
A közhasznú szervezet ezúttal egy koncertsorozatot indít Budapesten, a Turbina Közösségi Házban. A Fülesbagoly Trip olyan produkcióknak biztosít fellépési lehetőséget, melyek megjárták valamelyik Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjét, mi több, díjakat is kaptak. A fellépő zenekarok mind kiváló muzsikusokból állnak, a saját stílusukban értéket képviselnek, sok esetben kiemelkedők.
A koncertsorozat a Taiga Peer és Ben T Kadar fellépésével indul január 19-én a Turbinában.
A Taiga Peer a shoegazing, new wave és pszichedelikus rock elemeket ötvözi, dalai kötetlenek, szabálytalanok, csapongók, hullámzók. Ben T Kadar egy budapesti énekes/dalszerző és zenei producer. Az elektronikus pop és alternatív hip-hop műfajaiban alkot lo-fi és a trap elemeket ötvözve.
A Fülesbagoly Trip sorozatban, 2024. első felében összesen 10 zenekar koncertet ad majd koncertet.
Febrár 16-án az alter-prog-rock Görbe Bögre és a pop, jazz, funk, metal, grunge és alternatív műfajokat elegyítő Polytrip zenél. Március 15-én a Butterbros, akiknek célja a brit alternatív hard rock zenei stílus összemelegítése magyar dalszövegeikkel, valamint a 2022-ben az Öröm a Zene-fődíjas alternatív-synth/pop-rock Heavy Brains koncertezik. Április 16-án az alternatív tündérmetal Möbius, illetve a 2023-as Öröm a Zene-fődíjas, progrockot, jazzt, technot és még számtalan stílust ötvöző Gorg & Benzol lép színpadra. Végül május 17-én a Művészetek Völgyét, Campus Fesztivált, FEZEN-t, Sziget Fesztivált és SZIN-t is megjárt underground indie poprock Herself, valamint a számos nemzetközi jazzfesztiválon fellépő, jazz, soul, neo-soul, R&B, pop, hip-hop, valamint egyéb progresszív műfajokat vegyítő Ineffable muzsikál.
Az együttesek tehát párosával lépnek fel, minden produkció 1 órás koncertet ad. A január 19-i Taiga Peer-Ben T Kadar közös estre a jegyértékesítés elkezdődött.
A január 19-i Facebook-esemény itt.
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Milliós támogatást igényelhetnek a szórakozóhelyek és vendéglátó üzletek
tovább
Aréna-különkiadásokkal búcsúzik Az Őrült Nők Ketrece
tovább
Szerdától Sziget
tovább
Népzenei gyökerű kompozíciók a Hagyományok Házában
tovább
Robbie Williams visszatér Budapestre vadonatúj világkörüli turnéjával
tovább
Megjelent a Pandóra Projekt új klipje
tovább
Fezen: Kerry King, a Mastodon, az Apocalyptica és az Epica is érkezik
tovább
Gárdonyi Géza Karácsonyi álom című darabját mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban
tovább
A Guns N' Roses ismét meghódítja Budapestet
tovább
Ha problémáid vannak a határhúzással, elengedéssel Szlimmy új, DOÓR-ral közös dalát biztosan „bírod” majd
tovább
Bérletakcióval és ajándékokkal érkeznek a legjobb kelet-európai fesztivál, a Művészetek Völgye első nevei
tovább
Elindult a Budapest Park online rádiója, a Park FM
tovább
Megjelent Pápai Joci és L. L. Junior közös dala
tovább
A Watch My Dying is fellép a XXI. Stagediving Fesztiválon
tovább
A Klangphonics az Akvárium Klubba is elhozza új lemezét