Piszkos rock and roll, piszok jól játszva – Dirty Honey Budapesten

megjelenés:
2023-11-20 08:44:01

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 210

A klasszikus rock halott? Aligha! A KISS előtt is muzsikáló Dirty Honey az Analog Music Hallban egy felejthetetlen, igazi rockbulival tér vissza március 3-án.

A Los Angeles-i hard rock négyesfogat ugyan nemrég járt nálunk a Kiss előzenekaraként, azonban az első benyomás annyira ütősre sikerült, hogy máris újra Európába jönnek egy kisebb klubturnéra, amibe szerencsénkre Budapest is belefért. A 2017-ben alakult amerikai zenekar nem titkolt célja, hogy a klasszikus rockzenekarokhoz hasonló sikereket érjenek el, mely felé a legjobb úton járnak, hiszen megalakulásuk után két évvel már olyan ikonikus bandák előtt léphettek színpadra, mint a the Who, a Skillett, vagy legnagyobb példaképük, a Guns and Roses. A srácok amellett, hogy tehetséges zenészek, elképesztően hitelesen hozzák a klasszikus hard rock, blues-rock hangzást. Első albumukkal, a 2021-ben megjelent Dirty Honey-val rögtön le is tette a zenekar névjegyét, amely visszarepíti a hallgatót a békebeli hajmetál és glamrock korába, ami legyünk őszinték, sokunknak hiányzik. 2023 elején egy doboscsere után egymást követő turnék alatt íródott az új album, mely még közelebb hozza a hallgatóhoz a rock and roll életérzést és a megunhatatlan, technikás gitárriffekkel kísért karcos, kitartott éneket.

Az új lemez november 3-án jelent meg Can’t Find The Brakes címen, melyről a Won’t Take Me Alive máris meghaladta az egymillió lejátszást Spotify-on.



A banda a friss zenekarokat megszégyenítő profizmussal veti bele magát a koncertezésbe, legyen az akárhol, akármekkora színpadon. Ugyanúgy megállják a helyüket egy kisebb klubbulin és a világ legnagyobb arénáinak színpadain, hozzák a kötelező, szakavatott zenét, hozzá pedig az elengedhetetlen külső stílusjegyeket, a sokat takaró hosszú hajat és kalapot, keveset takaró, szűk bőrnadrágot, és a napszemüveget. Ki tudja, lesz-e még alkalom őket ennyire családias helyen elcsípni, úgyhogy bőrszerkót elő, és irány az Analog Music Hall március 3-án.



Fotó: Dirty Honey


https://addminn.songbook.hu/spaw2/plugins/core/lib/theme/spaw2/img/tb_design.gif

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i