Animációs klippel jelentkezett az Elefánt

megjelenés:
2023-12-05 20:45:14

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 278

“Megnyitunk, és le is zárunk egy korszakot”

Az Ikarosz animációs kisfilmje több mint egy éven át készült, és egyik különlegessége, hogy miközben témája globális, remekül ábrázolja, és kicsit még közelebb hozza a rajongókhoz az Elefánt tagjait. A zenekar szerint ez a videó egyszerre a vége és kezdete valaminek, és ezt az “átmeneti” időszakot élőben december 29-én egy jótékonysági akcióval egybekötött koncerten zárják majd a Barba Negrában, mielőtt elvonulnak az új dalokon dolgozni.

ELEFÁNT DALSZÖVEGEK ITT.


“Tudjuk, hogy a végzetünkbe rohanunk, mégis hátradőlünk, és bontunk egy sört”

Viszonylag ritka, hogy négy év távlatából készüljön videó egy dalhoz, az Elefánt jelenéhez azonban mégis kiválóan passzol az Ikarosz animációs kisfilmje, amelyet Tóth Eszter készített vizsgamunkaként a Budapesti Metropolitan Egyetem animációs szakán, több mint egy éven keresztül.

Ikarosz a görög mitológiában a lázadás, a szófogadatlanság, a kíváncsiság megtestesítője. A történet szerint Ikarosz apja, Daidalosz menekülés céljából viasszal összeragasztott tollakból szárnyakat készített, és óva intette fiát, hogy ne repüljön túl magasra, mert elolvadnak. A fiút azonban megigézte a magasság, és ez okozta vesztét. Ezzel kapcsolatban a készítő, Eszter a következőképp mesél:

“Szerettem volna a görög mítoszra egy modernebb megközelítésben utalni, de hűnek maradni a dalszöveghez is, mivel elég konkrét dolgok hangzanak el benne. Ha kicsit mélyebben belemegyek, nekem ebben a történetben az emberi természet nagyratörő mivolta párosul a meggondolatlansággal. Nem gondolunk bele igazán a következményekbe, és túltoljuk. Talán tudjuk is, hogy a végzetünkbe rohanunk, mégis inkább hátradőlünk, és bontunk egy sört.”

A kisfilmben ráadásul az Elefánt öttagú legénységén keresztül kísérhetjük végig a történetet, és rengeteg rejtett, személyes utalást fedezhetnek fel a rajongók. Kovács Zoltán (billentyű) szerint:

“Jó érzés volt megtapasztalni azt, hogy a sztorizásokból hogyan alakultak ki a karaktereink a képeken, és hogy ezek mennyire jól és közben mennyire viccesen hozták mindegyikünk személyiségét.

Ha valaki ismer minket, akkor rengeteg apró részletet találhat rólunk a klipben. A sztori és a mindent átszövő humor pedig mindenkinek szól. Utóbbi elég nehéz terület. Hála a szoros együttműködésnek, Eszter zseniálisan elkapta, kik is vagyunk.”

A kisfilmet először a Budapest Parkban láthatta a közönség, ahol az Elefánt telt ház előtt adott űr-tematikus koncertet. A most megjelenő Ikarosz videó tehát egyfajta átkötő szerepet is betölt a zenekar jelene és jövője közt. Szendrői Csaba frontember elmondta:

“Igazából megnyitunk, és le is zárunk egy korszakot. Az űr tematika metaforikusan megmarad, de azt nem árulhatjuk el, hogy hogyan.”


A tavasszal új nagylemezzel jelentkező Elefánt a közelmúltban az NKA Hangfoglaló Program támogatásával teltházas vidéki koncertsorozatot adott a Platon Karataev társaságában. A jövő év elején kicsit visszavonulnak, és az új dalokra koncentrálnak. Előtte azonban 

december 29-én még egy utolsó utáni táncra hívják a közönséget a Barba Negrában, ahol egy jótékonysági akcióval is készülnek.

Néhány éve a rajongói klubjuk kezdeményezésére a közönség a zenekar Plüss című dalának apropóján, karácsony környékén a budapesti turnéállomáson plüssjátékokat kezdett el gyűjteni rászoruló gyermekek számára. Az Elefánt tagjainak nagyon megtetszett az ötlet, így ezúttal ők maguk is buzdítják a rajongókat, hogy jó állapotban lévő és tiszta plüssöket hozzanak majd a Barba Negrába. Ezeket aztán eljuttatják a Tündérpakk Közhasznú Alapítvány részére, akik családokat és gyermekeket támogatnak, mert hisznek benne, hogy minden gyermeket megillet az egyenlő, méltó bánásmód, függetlenül attól, hogy milyen anyagi körülmények közé születik.


Fotók: Elefánt

Elefánt - Ikarosz: https://youtu.be/WcrDM61AP0s?si=kVg418ZysLiQs0Vn

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i