Palotai lett az év DJ-je

megjelenés:
2023-12-06 18:52:22

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 235

A Magyar DJ és Producer Egyesület (DJ Szövetség) idén is megrendezte éves konferenciáját, melynek keretében Az év DJ-je díjakat is átadták.

A nyertesek kiválasztása egy kétfordulós szavazás során történik. (Az Életműdíj kivételével, amit a DJ Szövetség elnöksége ítél oda.) Első körben a DJ Szövetség tagjai bárkit jelölhetnek az egyes kategóriákban. A legtöbb jelölést kapott 20-20 név kerül be a második fordulóba, ahol már közülük lehet a végső győztesre szavazni. A szavazásba idén, illetve a következő években is egyre több, a DJ Szövetségen kívül tevékenykedő, de a szakmában rendszeresen dolgozó DJ, illetve zenei alkotóként aktív producer is bekapcsolódhat.


Az idei díjazottak:

Az év áttörése:

Gabriel Dancer

Az év producere:

RobxDan

Az év DJ-je:

Palotai

Életműdíj:

Bárány Attila




Bárány Attila, akit az eddigi legtöbb alkalommal (összesen ötször) választottak az év DJ-jének, és egyszer "Inspirátor Különdíjat" is kapott, az idei évvel bekerült a szakma "nagy öregjei" közé. Aki ismeri Attila habitusát, nagyjából el tudja képzelni, hogyan reagált, amikor a neve felmerült az Életműdíjra javasoltak között. :) De nem volt választása, a többiek megszavazták... Ahogy a szintén közismert, anno Attilával nagyjából egy időben induló, az elnökség tagjai között helyet foglaló Spigiboy is fogalmazott: "Életműdíjat simán kaphat valaki attól, hogy aktív. Annak idején Michael Jackson is kapott ilyet, még bőven a pályája csúcsa környékén. Az viszont elvitathatatlan, hogy Attila évtizedek óta, generációkon át szórakoztat óriási tömegeket, és többször is képes volt megújulni, mindamellett, hogy nagyon-nagyon profi."

Palotai Zsolt győzelmének nagyon szomorú aktualitása van; amint azt bizonyára mindenki tudja, a "Fater" mindössze néhány héttel ezelőtt elhunyt.

"Gyakori, hogy egy előadóművész halála hirtelen a népszerűségi listák csúcsára repíti őt" - fogalmazott Jeszenszky Zsolt, a DJ Szövetség elnöke. "Ezzel is egy kicsit a távozása által hagyott űrt próbálják a rajongók betölteni magukban. De nem csak emiatt kapott hirtelen újra figyelmet. 2010-ben már megkapta a DJ Szövetségtől az Életműdíjat, az idei szavazás néhány nappal korábban kezdődött, és már a halála előtt is érkezett rá jelölés, hiszen az évek alatt kialakult rajongótábora, tisztelőinek köre idén is kitartott mellette. A díjat minden körülmények között megérdemli, még ha azt sajnos ő maga már nem is tudja átvenni. Isten nyugosztalja Palotai Zsoltot.

A DJ-legenda emléke előtt egy emberként tisztelgett a szakma felállással és néhány másodperc néma csenddel.


Fotók: DJ Szövetség

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i