Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-01-26 12:20:03
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 240
Második szólólemezét készítette el Gyémánt Bálint. A hazai dzsessz-színtér egyik legkiválóbb gitárosa Vortex of Silence című anyagát február 16-án mutatja be a Müpában.
Gyémánt Bálint különböző formációkban több mint másfél évtizede dolgozik együtt Harcsa Veronika énekesnővel, számos közös lemezt készítettek. A sokszínű Vortex of Silence (A csend örvénye) Gyémánt Bálint második szólóalbuma.
"A ritmusszekciót alkotó Bartók Vince basszusgitárossal és Szabó Dániel Ferenc dobossal 2018 óta játszom együtt, első szólólemezemet, a 2017-ben megjelent True Listener-t még Fonay Tibor bőgőssel és Csizi László dobossal készítettem. Vincével és Danival új inspirációkat kaptam egy újfajta zenei anyag megírására”
- fogalmazott a gitáros.
A Vortex of Silence kilenc szerzeménye között található rockos hangzású, akusztikus darab, sőt népdalfeldolgozás is. Mint Gyémánt Bálint megjegyezte, az album saját személyes történeteinek megnyilvánulása a dzsessz nyelvén, zenésztársai különleges játékával kiegészülve.
"A címadó dal, A csend örvénye az utolsó pillanatban született meg, úgy érzem, ez fogja össze az egész lemezanyagot. A Vortex of Silence a jelenben létről szól, annak a fontosságáról. Sokszor úgy érzem, nem tudok igazán elmélyülni abban, amivel éppen foglalkozom, legyen az a gyakorlás, a tanítás vagy a akár a pihenés. Nemrég apa lettem, ami még inkább közel hozta számomra az idő mulandóságát”
- fejtette ki a zenész.
A Waltz for Mr. Diamond című dalt, amely a lemez legrockosabb darabja, édesapjának írta. "Néha játékosan megkérdezi tőlem, nem akarok-e végre valami olyan zenét játszani, ami tetszik az embereknek. Ilyenkor mosolyogva válaszolom neki, hogy nem, ilyet sohasem gondoltam. De ez a dal kellően melodikus kompozíció ahhoz, hogy talán még az édesapám számára is befogadható”.
A lemez kellemes színfoltja a Tavaszi szél kezdetű népdal feldolgozása. A gitáros néhány éve Washingtonban egy izraeli zongoristával adott duókoncertet, és az alkalomra keresett egy dalt, amely szimbolizálja Magyarországot.
A Tavaszi szél a legkorábbi zenei élménye, amely idővel bekerült triójának repertoárjába is, a közönség nagyon szereti hallani a koncerteken.
A gitáros a triójával készült lemezanyaggal bekerült a rangos németországi jazz showcase fesztivál, a Jazzahead 2024-es előadói közé. A világ egyik legnagyobb dzsessztalálkozóját áprilisban rendezik Brémában, a showcase tizenhat fellépőjét ezer jelentkező közül választották ki.
"Komoly elismerés számomra, hogy idén újra ott lehetek. Manapság már elsősorban videókkal lehet jelentkezni, én azt a háromszámos felvételt adtam be, amelyet tavaly ősszel az Operaház Vörös Szalonjában rögíztettünk" - tette hozzá.
A különleges hangulatú, füstgéppel spékelt session során a Dancing Dragons, a Vortex of Silence, és a Dunning Kruger Effect című szám videóját három óra alatt forgatták le az Operaházban Darvas Bence operatőrrel.
A Vortex of Silence a freiburgi Jazzhouse Records gondozásában jelent meg, akárcsak a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet legutóbbi lemeze, a 2022-es About Time. Gyémánt Bálint albuma a digitális platformokon érhető el, de hamarosan LP-n is kiadják.
"Február 14-én a veszprémi Papírkutyában játszunk, 16-án pedig a Müpa Fesztivál Színházában a Jazz Showcase program keretében mutatjuk be a lemezt. Március 5-én a berlini A-Trane Jazz Clubban lépünk fel a trióval, és Brüsszelben is fogunk játszani. Harcsa Veronikával eddig tíz közös lemezt készítettünk, úgy alakult, hogy idén külön projektekben dolgozunk, de továbbra is elválaszthatatlan baráti és szakmai kapocs van közöttünk" - mondta végül Gyémánt Bálint az MTI-nek.
Fotó: Gyémánt Bálint Facebook
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Újra Budapesten a Born of Osiris
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Különleges koncertek szerepelnek az Újszegedi Szabadtéri Színpad következő évadának műsorán
tovább
A fesztiválok közül elsőként tesz ESG jelentést az EFOTT
tovább
Apám szemével – Magyar dallal jelentkezett Janet Gruber
tovább
Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel
tovább
Téli örömök diszkóritmusban
tovább
A Quimby és a Valmar is megtáncoltat a Plázs utolsó előtti hétvégéjén
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
Pultosnak áll Csonka Pici Kordáék Budapest Parkos koncertjén
tovább
A Táncházak éjszakájával kezdi meg az évadot a Fonó
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Pásztory Zoltán, az Illés együttes dobosa 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Rászoruló gyermekeknek és családoknak segíthetünk az Elefánt telt házas koncertjein
tovább
Sziget: alkonyattól pirkadatig