ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2024-02-11 19:43:04
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 313
A szombat esti élő show-ban 10 dal mutatkozott be a Dunán, amelyek közül 5 folytathatja a versenyt. Idén újdonság, hogy 4 továbbjutóról a zsűri és a közönség közösen dönt, míg az ötödik továbbjutóról csak a zsűri.
A második válogató jövő szombaton lesz. Közös produkcióval indult A DAL 2024 első adása. A 40 versenyző Földes László Hobo szerzeményeiből készült dalválogatást adott elő annak tiszteletére, hogy a művész nemrég kapta meg a Petőfi Zenei díj életműdíját.
A zsűriben Szandi, Ferenczi György és Egri Péter és Németh Alajos Lojzi foglal helyet.
„Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a végén, mert mindenki a maximumot adta és ez annyira megható, hogy az ember küzdenek azért, hogy az első helyre kerüljenek, Sajnos csak egy kerül majd az első helyre, de most ennek az ötnek nagyon örülünk, mert azt hiszem, hogy megérdemelten került ide ez az öt” – Németh Alajos zeneszerző.
A négy válogatóban tíz-tíz versenydal mutatkozik be, amelyekből adásonként öt jut tovább az elődöntőbe. Újdonság azonban, hogy a produkciókat az élő show alatt SMS-ben pontozhatják a nézők, akik a zsűrivel közösen döntenek a négy továbbjutóról, míg az ötödikről kizárólag a zsűri határoz.
Elsőként, 48 ponttal, Kocsis Tibor – Egy életen át című produkciójával jutott tovább, aki már nem először állt a Dal színpadán.
Ott lesz az elődöntőben az EVERFLASH, így a banda crossover feldolgozásban is előadhatja a mesterséges intelligenicia hatása a mindennapokra ihletésű Nyisd ki a szemed! dalukat. A Sugarloaf Nászinduló című száma szintén a nézők szavazatai alapján jutott az elődöntőbe. Csakúgy, mint a Magidom, akik az Esendő halandó dalukkal nyerték el a közönség tetszését. Az ötödik továbbjutóról a zsűri döntött és a Name Project – Nekem című dala került az elődöntőbe.
„Ez egy jó pop dal, ami pop-rock dal, aminek jó sztorija van, jó története van és jól tudjuk magunkat érezni bent, kamerák előtt is, ebben a számunkra idegen környezetben. nem egy szimpla színpadon, úgyhogy adta magát, hogy ez a dal legyen a választott dal”
– Illés Zoltán, a Name Project énekese.
A Dal második válogatója jövő szombaton lesz, amikor újabb öt produkció jut majd az elődöntőbe, akik tovább versenyezhetnek az év dala címért.
Az erdélyi formáció énekese a zenéjüket széles körben bemutató A Dal című műsor következő mezőnyének üzent.
Forrás: hirado.hu
Fotó: hirado.hu