Magyar rekorder lett a Dirty Slippers

megjelenés:
2024-03-01 09:00:14

napi megtekintések: 2

megtekintések száma: 329

Magyar Rekorder címet kapott a Dirty Slippers zenekar Suliturné programjáért, amelynek keretében könnyűzenei koncerttel egybekötött, drog, alkohol és HPV elleni prevenciós előadásokat tartanak közoktatási intézményekben.


Dirty Slippers-dalszövegek itt.

 

A Dirty Slippers csütörtöki közleménye szerint a címet tanúsító díszoklevelet szerdán vették át a zenekar tagjai, Lobó-Szalóky Lázár, Ferenczi Bebi, Vikukel Dániel, Felleg Dominik és Bodrogközy Rita.


Az eseményen Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, hogy a jegyzőkönyv alapján minden kétséget kizáróan legalább 141 prevenciós előadása valósult meg a zenekarnak a Kárpát-medencében, és ez a szám folyamatosan nő, hiszen a zenekar az idei évben is heti rendszerességgel folytatja a programot.


A díszoklevél tanúsága szerint az együttes a legtöbb, könnyűzenei koncerttel egybekötött iskolai prevenciós program mennyiségi rekordját állította fel a Suliturnéval.


Lobó-Szalóky Lázár, a Suliturné alapítója, a zenekar énekes-gitárosa szerint a program létrehozásával egy olyan egyedi, hasznos ifjúságvédelmi projektet kívánt megvalósítani, amely egy "lábnyom", örökség lehet majd hosszú évtizedek múlva a Dirty Slippers neve mellett. 


Lobó-Szalóky Lázár beszámolt arról is, hogy a zenekar október 4-én 15. éves jubileumi nagykoncertet ad Budapesten, az Akváriumban.


Fotó: Dirty Slippers

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i