ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2024-03-02 11:18:10
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 254
„A "Garázsmenet" nemcsak egy album számomra, hanem az a bizonyos nagybetűs projekt” – mondta el Grazzy vadiúj lemezéről, akinek egy ideje már elváltak útjai a Grosskidz trap csapattól és másként folytatja az alkotást.
Így a most droppoló lemez featjei között is teljesen eltérő és egészen változatos neveket olvashatunk most az undergroundtól a népszerűbb hiphop előadókig. Felkerült a 13 számból álló LP-re Kapitány Máté, Fehér Holló, Huzugha, Csukovics Kevin, azaz „Kens”, Krokka és Hangin’, a producer pedig ismét Bari volt Greatcsabo és Hypeduckybeatz mellett.
„Hosszú ideje volt már bennem egy olyan gondolat, ami kritikus pont alá helyezheti az egész előadói oldalamat, ez pedig nem más, mint a nyers és őszinte élmények leírása. Szerettem volna egy olyan albumot, ami teljesen más. Így vettünk egy 180 fokos fordulatot és Barival megírtuk a Garázsmenetet” – mondta el a kakucsi előadó, aki az előző másfél évben óriási karakterfejlődésen ment keresztül.
„Voltam nagyon magasan, és ugyanúgy a nagyon mélyben. Természetesen az egyik nincs a másik nélkül, ahogy az albumon sincs. Egy olyan lemezt szerettem volna készíteni, ami nem a szokásos hangzást és szövegvilágot követi. A bulizós „Project G” után egy felnőttesebb projektre vágytam, ami teljes mértékben sikerült is.”
A ’Garázsmenet’ azt az állapotot írja le, amikor buli után hazafelé menet elmereng Grazzy a megélt, felhőtlen extázison, de egyszer csak ott találja magát kevésbé jó emlékei, gyerekkori traumái, és a múltban elkövetett hibái között.
A lemezbemutató koncert pedig március 1-jén az Akvárium Klubban lesz, ahol nem mellesleg több más előadó is részt vesz majd: https://akvariumklub.hu/programok/warning-first-stage/
Dalról dalra
Kezek a csomagtartóból (intro): Egy nagyon kedves barátom Tibor felmondta az elején hallható pár sort. Talán ez a szám áll az előző projektjeimhez legközelebb, ezért is lett az intro, hogy egy kis átfedést adjon.
Hazafutás feat. Fehér Holló: Pörgős, menetelős, viszont az album koncepciójában olyan helyen van, mint maga a buli, amit hajnalban, hazafelé menet felidézek.
Szúnyog freestyle: Reggel van, indulás haza. A jó kedv teljesen megvan még elnézve a nagyon sok problémát, amivel küzködök.
Garázsmenet: Erről a számról kapta az album a nevét és nem fordítva! Egy társadalomkritikát megfogalmazó zene, erős darkos zenei világban.
TOP DOG: Hosszú ideje szerettem volna egy torokszakítós-üvöltözős tracket, mivel ilyeneken nőttem fel többnyire (2016 X és Ski Mask). Igazából minden lelki fájdalmamat kiüvöltöm rajta, nincsen mit belemagyarázni.
Szőrmekabát: Ez az a szám, amibe mindenki a saját maga életét láthatja bele. Miközben hallgatod, a téma tökre illik egy szakításra, vagy épp arra, hogy gyűlölöd magad.
Checklist: Az album készítése során volt egy nagy writer's blockom. A Checklist volt az első jobb zene, amit utána sikerült megírnom, és azokról a terveimről szól, amiket úgyse csinálok meg.
Kollázs feat. Krokka: Nekem ez a numero uno. A refrénben felidéztem egy nagyon régi számomat, ami már csak soundcloudon elérhető. A dal önmagában az utolsó esélyekről, a sok dolgot szeretnék kipróbálni az életben gondolatról és az ezekhez társuló problémákról szól.
Bálkirály/Népliget: Biztos mindenkinek volt olyan osztálytársa, aki nagyon populáris volt középiskolában. Már idegesítően. Majd később látod, hogy sehova se tart az életben és pofára esett. Na ezt minden ilyesmi embernek küldeném! Illetve egyetlen tömegközlekedési eszköz van, amivel haza tudok jutni, szóval sikíts Népligetről induló 608-as busz!
Szeress Jobban feat. Huzugha: Ezt a számot egyből a TOP DOG után vettük fel Barival. Erős kontraszt. Szerettünk volna a lányoknak valami összebújós zenét csinálni. Majd Huzughának átdobtam, mivel nagyon bírom a cuccait, és 1-2 héten belül küldte is a részét.
Kool Kidz feat. Kens & Hangin’: Eredetileg Balatonfüreden vettük fel ezt a "alternatív boom bap" zenét. Mondtam, hogy erre a legnehezebb bombázók kellenek így hívtam Kenst és Hangin’-t. Egyébként shout out Hangin’-nek, aki elviselt ez a másfél éves időszak alatt!
Amikor nyílnak a levendulák: Ez az a szám, amit ajánlok valakinek, ha meg szeretne ismerni. Soknak tűnhet az 5 perc, de legalább egyszer hallgasd végig. Már az első projektemre is (BIKA) szerettem volna ezt elkészíteni, de nem éreztem magamat még eléggé rátermettnek. 1 take az egész, durva, nyers szövegek a traumáimról. Egyáltalán nem lesz fan favorite.
Stáblista feat. Kapitány Máté: Ez az outro az egész projektnek. Mátéra ráírtam egyszer, hogy nincs-e valami beatje esetleg. Elküldte az eredeti címén „Müzlistál”-at. Majd feltűnt, hogy ezen rajta van Máté vokálja. Amikor rákérdeztem, hogy tud-e erről, azt mondta, tudja és használjuk (haha). Ez mindig is egy nagyon kedves track marad számomra.
Fotók: Grazzy