ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2024-04-02 08:36:03
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 229
Három év kihagyás után idén ismét megrendezi a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen a Vojtina Bábszínházzal és a Drámaírói Kerekasztallal közösen a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált.
A május a rendezvények tekintetében izgalmas nyüzsgést hoz majd a városba, és ennek lesz a legfontosabb eseménye Deszka Fesztivál.
A rendezvény történetében az eddigi legnagyobb fesztiválra készülnek a szervezők május 9. és 18. között a hajdúsági vármegyeszékhelyen.
A szervezőkkel fontosnak tartják, hogy Debrecen a magyar regionális kultúrának egy kortárs, pezsgő központja legyen, kínáljon lehetőséget a találkozásokra, a szakmai közösségépítésre, ne csak a városon belül, hanem szélesebb kontextusokban is, a Deszka pedig ennek évek óta fontos fóruma.
- Sosem volt annyi előadás a fesztiválon, mint az idén. Tíz napon át tart majd a Deszka nyolc helyszínen -köztük az Apolló Moziban és a Dósa nádor téren is -, és összesen harmincegy előadás várja ez érdeklődőket. A rendezvény díszvendége Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, drámaíró, dramaturg lesz, akinek Adáshiba című darabját is láthatja majd a közönség a Játékszín tolmácsolásában - részletezte Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója.
Számos kísérő program közül is lehet választani, lesznek koncertek, kerekasztal-beszélgetések és filmvetítések is - tette hozzá Mátyássy Szabolcs, aki kitért arra is, hogy a fesztivál része lesz a negyedik Csokonai Színházpedagógiai és Színházi Nevelési Konferencia, ahol az előadások mellett beszélgetéseket és workshopokat is szerveznek.
- A Deszka Magyarországon az egytelen rendezvény, amely a kortárs drámaművészetre koncentrál - emelte ki
Szándékaik szerint nemcsak országos, hanem Kárpát-medencei kitekintést is ad a fesztivál, amelyre a budapesti Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a Radnóti Színház vagy a Szolnoki Szigligeti Színház mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is hoz előadást.
- A Deszkán tartják a Debreceni Egyetem Színháza "egy sima egy fordított" drámafordító pályázatának díjkiosztóját, de lehetőséget teremtenek a színház által januárban, Debrecen 175 címen hirdetett drámaíró pályázatra jelentkezőknek is arra, hogy inspirálódjanak a június végi beküldési határidőig. A pályázóknak Debrecen 1849-es fővárossá válását és annak történelmi körülményeit kell megjeleníteniük, és hogy ez minél sikeresebb legyen, neves történészekkel, helytörténészekkel és levéltárosokkal találkozhatnak a fesztivál idején - mondta el Szabó K. István.
- Hónapok óta zajlik a háttérmunka. Egy kuratóriumot hoztak létre az ország számos neves művészével, és közösen döntöttek a meghívott előadásokról. Tizenegy darabra esett a választás, amely közül hármat óvodás, négyet kisiskolás kortól ajánlanak, három az ifjúságnak és egy kifejezetten a felnőtteknek szól - mondta Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője.
Az előadások mellett két kerekasztalbeszélgetés és két kiállítás is szerepel a programban, amelyek megvalósulásában harmincegy neves író vesz részt.
- A Budapest Bábszínház Dekameron 2023 című, felnőtteknek szóló előadását 10 kortárs szerző jegyez, jelenetei stílusukban nagyon különbözőek, de mindegyik középpontjában az ember áll. A kortárs kritikusok szerint ez az utóbbi évek leginnovatívabb előadása - tette hozzá
Fotó: illusztráció/Freepik