Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-04-30 13:43:01
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 202
Curtis folytatja a hagyományt, mely szerint minden évben elhozza a nyári életérzés patent aláfestését. Ezúttal éppen azzal az énekessel vonult stúdióba, akivel annak idején az egyik legnagyobb slágert, a „Füttyös”-t készítette el, azaz Király Viktorral. Az új közös, a „Mehet a tánc” egy merész videóklippel karöltve debütál, amelyben Curtis szó szerint fejest ugrik a fesztiválszezonba és ezt Király Viktor sem hagyja szó nélkül.
Király Viktor dalszövegei itt.
Talán senkinek sem kell bemutatni Curtis és Király Viktor kapcsolatát, akik 10 éve ismerkedtek össze, éppen egy zenei díjátadón. A többi pedig már bizony történelem, Curtis szavaival élve: „barátok vagyunk, nem csak zenésztársak”. Curtisnek adott volt a hangulat, hiszen új dalát Dominika óceánpartján írta meg és már akkor tudta, hogy Viktornak kell énekelnie a „Mehet a tánc” címre keresztelt szerzeményt.
„Nagyon egy hullámhosszon vagyunk Viktorral, örülök, hogy egyből igent mondott a dalra. Viktor az egyik legjobb énekes Magyarországon, stílusban és hangban sem találhattam volna megfelelőbb énekest erre a trackre” – árulta el Széki Attila, azaz Curtis, aki tavaly ilyenkor Charlie-val alkotta meg akkori nyárhimnuszát, mely 2023 egyik legjátszottabb rádiós felvétele lett.
„Az első projektünk Attival a „Hatodik emelet” című, Majkával közös felvétel volt 2017-ben. Az egy picit máshogy lett felépítve, én írtam és én mutattam meg nekik. Most ez megcserélődött, hiszen Curtis volt a kezdeményező, aminek nagyon örültem, mert rég dolgoztunk már együtt. Egy bulis hangulatú zene lett egy jó kis csavarral megfejelve: miközben a szám a 80-as évek pop hangzásvilágát kölcsönzi, mégis egy előremutató, modern köntösbe került. Könnyű volt ezzel azonosulni, mert jól érzem most magam, motivált vagyok, rengeteget dolgozom, edzem, tele vagyok energiával. Szóval csak stílusosan: mehet a tánc!” – mesélte el saját szemszögét Király Viktor.
Curtis mindeközben május 1-jén indítja a koncertszezont Tégláson, a nyári szezonban pedig számos fesztiválon lép fel zenekarával.
Szóljon hát max hangerőn a „Mehet a tánc”!
Fotók: Curtis x Király Viktor
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
“Mulató csórók, ez a bohém karaván” - francia zenekarral készített közös dalt a Bohemian Betyars
tovább
Mindenszentek - Ünnepi szentmise és kóruskoncertek a Fiumei úti sírkertben
tovább
Static-X koncert lesz júliusban Budapesten
tovább
Világsztárok érkeznek a jövő évi debreceni Campus Fesztiválra
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
Megjelent Hobo Vadászat 40 című DVD-je és dupla CD-je
tovább
Szakcsi Jazz All Stars-koncert lesz a MOMkultban
tovább
Kurtág 99 - Nagyszabású koncerttel ünaneplik a Közmédia Év Emberét születésnapján
tovább
Presser Gábor: a 403. billentyű és lemeztrilógia
A zenész élete talán legjelentősebb szólókoncertjére készül
tovább
Szereted a francia zenét? A Frankofón Filmnapokon ebből sem lesz hiány
Premier, retrospektív vetítések, közönségtalálkozók és mesterkurzus Leos Carax filmrendezővel
tovább
Taio Cruzzal robbant a 2025-ös Deja Vu Fesztivál
tovább
Új pályázati felhívások, nemzetközi támogatások, klubtámogatások, előzenekari támogatás, médiatámogatások
tovább
EJI kutatás: 800 millió forint ismeretlen jogdíj talált gazdára
tovább
Kóbor Jánossal készült interjúkötet jelenik meg
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben