Kétszázötven program az idei Bőköz Fesztiválon

megjelenés:
2024-05-15 21:34:27

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 263

Mintegy kétszázötven programmal várják a közönséget a hagyományos dél-baranyai összművészeti eseményen, a Bőköz Fesztiválon, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeznek meg ormánsági településeken augusztus 15. és 25. között.

 

Az ingyenes összművészeti rendezvénynek továbbra is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt, míg új helyszínként a népszerű zarándokhelyen, a máriagyűdi kegytemplomban is lesz program.




Az idei Bőköz Fesztiválon a hagyományos programelemek, így könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folkprogramok, kiállítások, beszélgetések, képzőművészeti tárlatok mellett a jazz és a klasszikus zene is helyet kap.


A szaporcai Hétöles Tó - Bőköz nagyszínpadon például fellép a világhírű Stanley Jordan amerikai jazzgitáros, zeneszerző, aki eddigi élete során minden kontinensen, több mint hatvan országban adott koncertet.


Svédországból érkezik a Dirty Loops, a zenekar a fúziós jazzt, a funkyt, a gospelt, az elektronikus zenét, a popot és a diszkót ötvözi.


Zséda is nagykoncertet ad a Bőközben, továbbá ellátogat a fesztiválra a Kormorán, a Queen Tribute zenekar, a Don't Stop The Queen, valamint fellép a Máté Péter-díjas Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Kollmann Gábor Quintet és a Percusison Project ütőegyüttes.




Az Eperfa Tájházban a 10 nap alatt számos előadás tekinthető meg a folklór jegyében, a néptánc, az ormánsági hagyományőrzés, a népi kultúra, játékok, kézművesség értékeinek bemutatásával.


A rendezvény ideje alatt ingyen látogatható Ős-Dráva Látogatóközpontban tárlatvezetések, kerékpártúrák, gyógynövények várják az érdeklődőket, míg a legkisebbeknek gyereksarokkal és népi, természetismereti játékokkal kedveskednek. E helyszínen komolyzenei és jazz koncertek is lesznek, tovább idén új programként az ormánsági lakodalmak világába is bepillantást kaphatnak a látogatók.




A kémesi művelődési házban a budapesti Újszínház népszerű művészeivel, Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas érdemes művésszel, Jánosi Dáviddal és Brunner Mártával három előadást láthat majd a közönség.


Az Ormánság színpadon fellép Rákász Gergely orgonaművész, az operett kedvelőknek pedig Lehár Gálát ajánlanak a szervezők. A katolikus templomban saját quartettjével Bujtor Balázs hegedűművész ad koncertet. A település több helyszínén kiállítások, tárlatok, bemutatók láthatók majd.


Tésenfán, Pál Zsolt Kultúrkertjében Hevesi Tamás és Pély Barna ad koncertet. A HP udvarban Kékfestő kiállítás nyílik, és láthatóak lesznek Szatyor Győzőnek, a népművészet mesterének a munkái is. A református templomban Ivana Bilic és egy tehetséges fiatal, Bogáthy Benedek ad jazzkoncertet.


Új helyként idén felavatják a Boros Misi Zeneligetet, ahol a fiatal zongoraművész maga nyitja meg a helyszínt. Itt lép fel a Wespa vonósnégyes, valamint a Brass Line rézfúvós együttes is.


A máriagyűdi kegytemplomban hallgathatja meg a közönség Bogányi Gergely Kossuth-és Liszt-díjas zongoraművész koncertjét. Itt lesz hallható továbbá  a Carpathian Impressions is. Polgár Éva, Borbély László és Varga Gábor művészek Bartók és Liszt-darabokat adnak elő.


Drávacsehiben, az Orbán-házban megtekinthetik az érdeklődők Németh László kerámiagyűjteményét, az Ős-réten a lovassport szerelmesei szurkolhatnak az országos kettesfogathajtó bajnokság versenyzőinek, s lesz Bőköz Café, ahol Pomezanski György televíziós újságíró podcast beszélgetései lesznek láthatók kiváló művészekkel.


Átadják a közönségnek új helyszínként a Horváth László Színt is, ahol minden nap színházi programok várják az érdeklődőket, s ahol a Kossuth-díjas Boráros Imre színművész mutatja be Platón Szókratész védőbeszéde című előadását.


A fesztivál-időszakban nemzetközi hírű előadók - Ivana Bilic, Andrei Puskarev, Szabó István, Dörnyei Gábor, Joó Szabolcs, Horváth Kornél, Mucsi Gergő - tanítanak mesterkurzusokon a zeneművészettel foglalkozó diákságnak.




A Navracsis Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett zajló Bőköz Fesztiválon mindezek mellett idén újra megrendezik az ormánsági polgármesterek és testületeik találkozóját, valamint a magyar pásztorkutyák terelőversenyét, de a Szaporcáról elszármazottak is összegyűlnek a településen a rendezvény ideje alatt.




Fotók: Bőköz Fesztivál

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i