Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-05-26 13:15:16
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 217
- Egy éve, hogy Odaát címmel megjelent az AWS visszatérő dala, bemutatkozott a zenekar új énekese Stefán Tamás, és az elmúlt évek szomorú történéseit megtörve egy új időszámítás kezdődhetett a zenekar életében. Az új felállás első, Együtt lépjünk a valóságba névre keresztelt turnéján rendre teltház fogadta a vidéki klubokban a zenekart, a Budapest Parkos EP-bemutatóra több ezren voltak kíváncsiak, nyáron pedig visszatértek a fesztiválokra is. Az új év új mérföldkövet is hozott a zenekarnak, május 10-én érkezett meg legújabb, ötödik nagylemezük, mely egyben az első ebben a felállásban. Az Innen Szép Nyerni című lemezen helyet kapott a tavaly megjelent három dal, az Odaát, 2359 és a Ketten Képzeletben, valamint 9 sosem hallott új szerzemény - idézte fel az elmúlt évek eseményeit a koncert beharangozó közleményében a Budapest Park.
A leukémiában 2021-ben elhunyt frontember, Siklósi Örs utódjaként 2023-ban az énekesi poszton Stefán Tamást jelentette be a csapat, s ennek kapcsán az alábbi nyilatkozatot adta ki:
- Örs nélkül soha nem leszünk az a zenekar, akik előtte voltunk, ezt mi is tudjuk. Viszont mi leszünk az a zenekar, akik életünk két legnehezebb és legtragikusabb éve után, talán végre először tudunk mosolyogva a jövőre tekinteni, és akik mindig a zsigereikben fogják hordozni azokat az értékeket, amiket mindig is szerettünk volna képviselni - áll az AWS a hivatalos közleményben.
A Budapest Park közönsége hálás hallgatóság. Az AWS pedig kiszolgálta a rajongókat: rendre felsorakoztatta az ismert, közkedvelt és a rekordgyorsasággal népszerűvé vált, az új énekessel rögzített, és elsőként klipes debütálást érdemlő Odaát című dalt is.
Az új szerzemények bemutatása élőben olykor némiképp visszafogottabb közönséget eredményez. Figyelünk az ismeretlenre, ízlelgetjük a szavakat, a dallamot, kémleljük a kivetítőn, ahogyan az előadó is szemlél bennünket: vajon bejön a dal? Ez csak az első bátortalan reakció a közönségtől?
Stefán Tamás karizmája méltó az AWS erőteljes zeneiségéhez, de tagadhatatlan, hogy sokunknak eszébe jut Örs is. Ahogyan a Fábián Juli tér felé sétálva is megidézzük az énekesnő emlékét, ahogyan Azahriah kapcsán is belénk hasít még menedzsmentjének oszlopos tagja, Ferich Balázs közelmúltbeli elvesztése. Asszociálunk, és ez az AWS-dalok esetében is elkerülhetetlen. Találó tehát az album címe: Innen szép nyerni.
A nóták zeneisége és szövegvilága megőrizte a korábbi, gyakorta nyomasztó vagy épp kiábrándult fantáziákat. A Kultiplex fénykora és aurája sejlik fel a friss korong dalait hallgatva és a zenekar energiáját megtapasztalva. A nyers és a karcos talán elcsépelt jelzők a műfaj kedvelői számára, mégis kiválóan jellemzik az AWS friss korongját. Sötét képek és végtelen energia találkozása.
(Az újra aktív Watch My Dying-ot idézi a Nincs árnyék — izgalmas lenne egy feat. a két formáció között.)
A szellemem majd megmarad, mint egy régi emlék — énekli Stefán Tamás a Fények nélkül című friss nótában.
Az AWS útja pedig talán egy, az eddigieknél is sikeresebb, új irányba indul el.
Az este vendég fellépői pedig az NFR és Escape My Shadows voltak, a Park hangzása és látványvilága pedig továbbra is kifogástalan.
Fotók: AWS Facebook
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Április vitorlái – új dal A Bence kalandjaitól
tovább
Soltész Rezső idén karácsonyi lemezzel, jövőre jubileumi koncerttel jelentkezik
tovább
Bob Marley, a reggae legnagyobb alakja 80 éve született - PORTRÉ
tovább
Jean-Michel Jarre 2025-ben Budapestre érkezik
tovább
A telt házas Cinema Tripen is hallható lesz a Honeybeast új dala
tovább
Újabb Metallica dalokkal jön Budapestre az Apocalyptica
tovább
Gálaesttel ünnepli tízéves fennállását a Halmos Béla Program a Hagyományok Házában
tovább
A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására
tovább
Sisi érzéki, ASMR vokáljával és friss hangzással éleszti újjá a toldyuusoból ismert, Mógor Máté szólóprojektjét
tovább
A magyar EU-elnökség zárása alkalmából ad koncertet a FolkEmbassy
tovább
Négy zenei műfaj kapcsolódik egymáshoz a Világok találkozása koncerten
tovább
Hangfoglaló Program: induló előadói pályázat
tovább
Idén is több százan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton
tovább
Francia sanzon- és filmzene estet ad Vincze Lilla a MOM Kultban
tovább
Legendák a Park színpadán - egyedülálló műsorral érkezik a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János