ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2024-05-29 10:25:22
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 114
A korhű muzsikálás magyar mesterei és világhírű szólistái többek között Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude remekműveivel várják az érdeklődőket június 29. és július 6. között a 40. Régi Zenei Napokon Vácott; az egyhetes rendezvénysorozaton mesterkurzusok is lesznek.
"A 40. Régi Zenei Napok arra vállalkozik, hogy újabb hidakat építsen a korhű muzsikálás mesterei és a világ minden tájáról hazánkba érkező hallgatók, azaz az ifjúság között"
- mondta Karasszon Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Kultúráért Felelős Államtitkárság Művészeti Főosztályának vezetője.
A koncertek mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusképzésekre - melyek általános és középiskolai, valamint zeneiskolai tanárok számára is elérhetők lesznek -, illetve a legmagasabb színvonalat képviselő mesterkurzusokra is - hangsúlyozta Karasszon Ágnes.
A Filharmónia Magyarország által szervezett, több évtizedes múltra visszatekintő programsorozaton hét mesterkurzust tartanak, melyekhez a világhírű közreműködők fesztiválkoncertjei társulnak - hangsúlyozta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.
A kurzusokra - melyen többek között Elisabeth Scholl, Frédéric Haas, Simon Standage, Szokos Augustin és Vashegyi György is tanít - több mint ötven hallgatót várnak nyolc országból.
Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója aláhúzta, hogy a negyvenedik alkalommal megrendezendő fesztivál hiánypótló rendezvénynek számít, hiszen az országban egyedülálló módon magas színvonalú régizenei koncertekkel és mesterkurzusokkal várják az érdeklődőket egy héten keresztül.
A programsorozat a váci Fehérek templomában veszi kezdetét június 29-án az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus fellépésével. A koncerten Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude művei csendülnek fel.
A Régi Zenei Napok mesterkurzusait vezető professzorok különleges kamarakoncerten mutatkoznak be július 2-án a Piarista Kilátó Központban.
Július 3-án a Régizenei kalandozások elnevezésű programon, a Püspöki Palota dísztermében tartott pódiumbeszélgetésen Vashegyi György lesz Kecskés Barbara vendége: a beszélgetés során a régizene kulisszatitkai köré fog épülni.
Július 4-én egy ritkán hallható, viola da gamba együttes ad koncertet két kurzusvezető professzor, Nagy Réka és Vittorio Ghielmi vezetésével a Barátok templomában.
Július 6-án a mesterkurzuson résztvevő hallgatók kamarakoncerten mutatkoznak be a Piarista Kilátó Központban, majd ezt követően a Fehérek templomában kerül sor a programsorozat zárókoncertjére: az esten Bart Van Reyn belga régizenei szaktekintély vezényletével Johann Sebastian Bach h-moll miséjét adja elő a Capella Savaria és a Purcell Kórus.
A Filharmónia Budapest Unikum bérlete részeként öt koncertet hallhatnak az érdeklődők a Zeneakadémián: november végén a Liége-i Királyi Filharmonikus Zenekar érkezik a koncertterembe, az előadást pedig Madaras Gergely karmester fogja dirigálni.
Decemberben és 2025 februárjában az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus Vashegyi György vezényletével Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn, valamint Ludwig van Beethoven műveit fogja előadni.
Az újévben kerül sor a Capella Savaria és Purcell Kórus részvételével szintén Vashegyi György dirigálása mellett George Friderich Händel Belshazzar című művének előadására. A bérlet utolsó koncertje az Orgonák éjszakája programsorozat részeként valósul meg: ezen a hangversenyen három nagyszabású, orgonát és zenekart is felvonultató mű hangzik el három nemzetközileg elismert orgonaművész előadásában.
A 40. Régi Zenei Napok nyitó- és zárókoncertjei a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésében valósulnak meg.
Bővebb információk a váci rendezvénysorozat programjairól, valamint a Filharmónia Magyarország Unikum bérletéről a www.filharmonia.hu weboldalon találhatók.
Fotó: Filharmónia Magyarország