ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
megjelenés:
2024-08-05 11:29:55
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 216
Rocktörténeti tábor kezdődik pénteken Szegeden, a találkozón főként a magyar rock hat évtizedéről esik szó, különös tekintettel a szegedi zenészekre.
Pleskonics András, azaz Dr. Rock, aki több másfél évtizede tart rocktörténet kurzust a Szegedi Tudományegyetemen amolyan jutalomjátéknak álmodta meg ezt a műhelyt, amelyben legkedvesebb zenészbarátaival és tanítványaival oszthatja meg mindazt, amit zenei előadóként és játékmesterként a legjobban tud és legfontosabbnak tart.
Az elsősorban a rocktörténeti kurzus hallgatóinak és a Premier Művészeti Szakgimnázium növendékeinek szervezett háromnapos nyári tábor, melynek idén a Délvidékház ad otthont gyakorlatilag összefoglalását adja az év közbeni szakmai munkáknak: a könnyűzene-, a rocktörténeti kurzusoknak és más előadásoknak. A tábor szervezői a befogadás és a színvonalas elemzés mellett az aktív zenélés lehetőségét is biztosítják a résztvevőknek.
A táborban a rendezvény alcímének - 60 év három napban - megfelelően a hétvége alatt tekintik át előadásokkal, filmekkel, koncertekkel, közös zenélésekkel a magyar rocktörténet hat évtizedének korszakait a hazai és közelebbről szegedi "túlélő hősök" társaságában.
A tábor és az interaktív zenés beszélgetések vendége lesz Balog Jenő, a Mini Együttes, Köves Miklós a Piramis dobosa, Papp Gyula, a korai Mini, a Skorpió, a Dinamit, a PS Band, valamint számos más együttes billentyűse, Galyas László dzsessztrombitás, Neumann Balázs dzsesszzongorista és Nagy Ádám gitáros, zeneszerző.
Fotó: illusztráció/Freepik
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Nemzetközi szakmai elismerés a Sziget vezetőjének
tovább
VeszprémFest 2025: jön Joe Bonamassa, a Train, Beth Hart, a Pink Martini és a Clean Bandit
tovább
Cinematrip: egyedülálló látvány és életre kelő Honeybeast-univerzum
tovább
Világhírű francia show Budapesten
tovább
Bemutatták a veszprémi Európa kulturális fővárosa programot összegző filmet
tovább
Lukas Graham, a közel 5 milliárd Spotify streamnél járó dán szupergroup is színpadra lép a 2025-ös Paloznaki Jazzpikniken
tovább
Szegeden, Sopronban, Martonvásáron és Tatabányán is zenekarok versenyeznek
tovább
Francia sanzon- és filmzene estet ad Vincze Lilla a MOM Kultban
tovább
Frenk új lemezét mutatja be az Akvárium Klubban
tovább
Engedj be! - ismert előadók segítségével hívja fel a figyelmet a fiatalok mentális egészségére a Budapest Park
tovább
Sikkes mulatság is lehet Halloween éjszakája
tovább
Legendák a Park színpadán - egyedülálló műsorral érkezik a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János
tovább
A Boyongó nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét
tovább
Charlie 77 koncert a Papp László Budapest Sportarénában
tovább
Godfater.: Tátrai Tibor zenekara még hisz a valódi zenében - tudósítás a Várkert Bazárból
tovább