Csík zenekar óévbúcsúztató és Csík János 60. születésnapi köszöntése vendégzenészekkel

megjelenés:
2024-09-13 11:54:12

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 44

Az előadással a Csík Zenekar alapítóját, Csík Jánost köszöntik a 60. születésnapjának előestéjén.


Csík zenekar-dalszövegek itt.


A műsorban megidézik János szakmai munkásságának fontos pillanatait, az ifjúkori táncos pályafutásától kezdve a táncházi muzsikus évein keresztül egészen a mai koncertzenészi életéig, így aszínpadon megjelennek a neves zenésztársak és művész kollégák egyaránt.


A koncerten Berecz András mesével, kedves Csík Janis történettel színesíti az estét.

Cakó Ferenc kiváló és érdemes művész homok animációi adják majd a vizuális hátteret.


Az előadáson kerül bemutatásra Presser Gábor új, Csík Jánosnak írt szerzeménye, amely az előadás címe is egyben. „Hozd el az én dalom…”


A színpadra lépnek még János legkedvesebb táncos és színész barátai, valamint egy neves kamarazenei formáció előadásában meghallgathatjuk legszebb népzenei dallamainkat klasszikus zenei köntösbe bújtatva.


A Nemzeti Filharmonikusok Kamarazenekara a komolyzene és a népzene nagyszerű fúzióját szólaltatják meg Lukács Miklós cimbalomművész, Suite szerzeményében, a Csík Zenekarral közösen.

 

Vendégművészek:


Berecz András

Cakó Ferenc

Dresch Mihály

Kovács Norbert „Cimbi” és Gaschler Beáta

Nemzeti Filharmonikusok Kamarazenekara

Őze Áron

Presser Gábor


Fotó: eventim.hu 

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i