Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
megjelenés:
2024-10-15 07:47:14
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 418
A Klangphonics vírusszerűen tűnt fel a közösségi médiában, zenéjük az élő hangszerek és az elektronikus zene utánozhatatlan elegyéből születik, ezzel pedig hamar a színtér kiemelkedő szereplőjévé váltak. A zenekar Perfect Opposure című debütáló albumával a zsebében eddigi legnagyobb turnéjára indul, amely során
az Akvárium Klub NagyHalljában is felizzik majd a táncparkett március 6-án.
A Klangphonics tagjai, Maxl, Ben és Markus 2017-ben ismerkedtek meg, mindannyian Németországban tanultak zenét. A három srác apránként újradefiniálta az élő elektronikus zenei hangzást, létrehozva a Klangphonics-t, amely elmossa a hagyományos határokat az élő zenekar, a DJ és a producer között.
Debütáló kislemezüket 2021-ben jelentették meg Songs to Try címen. Az EP milliónyi lejátszást generált számukra Spotify-on, mindezt pedig csakis önmaguknak köszönhették. A Klangphonics ugyanis a kezdetektől függetlenként mindent maga intézett, a közösségi médiát is beleértve, ahol több milliónyi követőt gyűjtöttek össze a legfontosabb platformokon köszönhetően kreatív vírusmarketingjüknek. ,,Nem akartunk egy helyben ülni és arra várni, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek vagy hogy jöjjön a varázslatos áttörés” – mondja Markus. A zenekar ezt követően teltházas európai turnét adott 2022-ben és 2023-ban, melyek állomásait főként szintén önállóan szervezték, promoter, ügynökség vagy kiadó bevonása nélkül.
2024 egy izgalmas új fejezetet jelent a Klangphonics számára debütáló, Perfect Opposure című albumuk megjelenésével. A lemezen szereplő dalok új hangzásvilágot hoznak a zenekar életébe, egy finomabb, pop ihletésű produkciót, megtartva a techno és house hatásokat, amelyek olyan magával ragadóvá teszik őket élőben.
A csapat 2025-re eddigi legnagyobb európai és első észak-amerikai turnéját jelentette be, egy gondosan előkészített AV show-t, amelynek mi is szem – és fültanúi lehetünk 2025. március 6-án, az Akvárium Klubban.
Jegyek a www.livenation.hu oldalon.
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
Újabb 6 milliárd forintos lendületet kap az előadóművészet
tovább
IAMX Budapestre látogat új turnéjával
tovább
Koncertek, vásár és afterparty az Independent Label Fair rendezvényen
tovább
Dalod megalkotásához az MI-t is segítségül hívtad? Így jelöld műbejelentésnél a SZIR-ben
tovább
A Blahalouisiana énekesnője: bármennyire szeretek szerelmes lenni, a ma esti koncert érzése annál sokkal jobb
Schoblocher Barbaráék feltöltötték jó energiákkal a Park közönségét
tovább
Megjelent Pintér Péter, a 2024-es bárzongorista verseny győztesének lemeze
tovább
A Kodály Spicy Jazz zenekar a Háry János-operához kötődő népdalokat dolgozott fel harmadik lemezén
tovább
Krausz Gábor, a Mamma Mia film slágerei és kincskeresés vár a Lupán
tovább
Bolyki Tamás az ismert keresztény énekesnő dalában működött közre
Itt az Égi flow klipje Editkától
tovább
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Víg Mihály zeneszerző is méltatta az írót
tovább
Korda György és Ember Márk is feltűnik a Szente Vajk színdarabjából készült mozifilmben
tovább
Pély Barna 50 - nagykoncert a Magyar Zene Házában
tovább
Az Erkel Színház előadásában debütál Magyarországon a Wicked című musical
tovább
Strand Fesztivál: dr. Csókay András is elmondja, számára mit jelent a boldogság
tovább
Szent Gellért Komolyzenei Fesztivált rendeznek Szegeden
tovább