Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-10-28 18:15:13
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 166
Több mint harminc év után újra megjelenik vinylen a Rapülők első albuma. A lemez péntektől érhető el.
A kiadvány színes, limitált verziójának valamennyi példánya elfogyott az előrendelések során. A nagy érdeklődésre tekintettel a fekete változatú vinyl gyártott mennyiségét is meg kellett emelni.
A Rapülők 1992-ben alakult az Első Emelet két korábbi tagjából, valamint dalszövegírójából; a csapatot a rapper-énekes Geszti Péter (MC Gesztenye) mellett Berkes Gábor (Berkes T Boy) billentyűs és Szentmihályi Gábor (Michel) dobos alkotta. A zenekar első lemezén közreműködött Somló Tamás, Szolnoki Péter, Szulák Andrea, Malek Andrea, Tunyogi Orsolya és az XL Sisters is.
A lemezből, amely LP-n, kazettán és CD-n is megjelent, összesen 220 ezer példányt adtak el.
"Nem hívtuk magunkat rap zenekarnak, hiszen mi az általunk ismert rap és hip-hop sajátos, humoros változatát hoztuk létre. Igaz, azt komolyan vettük. A Rapülők első albuma volt a bizonyíték, hogy igenis lehet magyarul rapelni ipari mennyiségben, noha előzőleg több hazai kiadó elhajtott minket, mondván, a magyar nyelv nem alkalmas erre" - fogalmazott Geszti Péter.
A Rapülők első lemezén olyan slágerek szerepeltek, mint a Nem adom fel!, a Lesz még rosszabb, az Áj láv jú, a Helyi terminátor, a Zúg a Volga vagy a Némber one.
A csapat még egy stúdiólemezt készített, az 1993-ban megjelent Rapeta is átlépte a 200 ezres eladott példányszámot.
A trió 1994-es búcsúkoncertjén négyszer töltötte meg a Budapest Sportcsarnokot. A Rapülők 2006-ban újra összeállt a Riszájkling című koncert erejéig, majd 2011-ben a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján játszott, a Gesztivál című műsor keretében. A Rapülők 2017-ben, alapítása 25. évfordulóján a Budapest Sportarénában és a VOLT Fesztiválon is fellépett, 2022-ben pedig az Első Emelet 40 című koncerten volt ugyanott egy Rapülők-blokk is.
A Rapülők számai Geszti Péter Geszti Sixty című koncertjén is elhangzanak 2025. január 25-26-án a Papp László Budapest Sportarénában.
Fotók: Geszti Péter Facebook
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Hangfoglaló Program: induló előadói pályázat
tovább
Az 50 éves Edda Gödöllőn koncertezik
tovább
Pély Barna: Közeleg az éj - klippremier
tovább
Molnár Tamás eddigi legnagyobb koncertjére készül
tovább
Művészetek Völgye: Geszti, Dés és Hobo is fellép
tovább
Charli XCX mindenhol az élen
tovább
Népzenei gyökerű kompozíciók a Hagyományok Házában
tovább
Marcellina slágerének újjászületésében DJ LOTTERS és az AI is segédkezett
tovább
Veszélyzóna lesz az Akvárium: Paulina és zenekara koncertjén minden érzelmet kiadhatunk magunkból
tovább
Hobo: életrajzi film készül az előadóról, zenés road movie formájában
tovább
Új jazz-képzések indulnak a Pécsi Tudományegyetemen
tovább
Koncz Gábor Kossuth-nagydíjas, Müller Péter Sziámi és több más zenész is Kossuth-díjat kapott 2025-ben
tovább
Magam után: megérkezett az Anna and the Barbies új albumának első dala
tovább
Curtis az ünnepek utáni, januári elcsendesedéshez ad egy kis kapaszkodót
tovább
Misztikus szarvas a legújabb Platon Karataev klipben