Szörényi Szabolcsot saját halottjának tekinti a Kulturális és Innovációs Minisztérium

megjelenés:
2024-11-04 22:34:22

napi megtekintések: 1

megtekintések száma: 51

Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerzőt, az Illés-, majd a Fonográf együttes basszusgitárosát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti.


Szörényi Szabolcs életének 81. évében hunyt el, erről családja szombaton értesítette az MTI-t.

 

Szörényi Szabolcs a szobi állami fiúnevelő intézet mandolinzenekarában játszott, gitározott, majd basszusgitárra váltott, és maradt is ennél a hangszernél. Az Illés-együttesbe 1965 januárjában testvére, Levente vitte.

 

A közleményben kiemelték: az év során kialakult a klasszikus felállás, a két Szörényi mellett a billentyűs hangszereken játszó Illés Lajos, a gitáros Bródy János és a dobos Pásztory Zoltán. 1966-ban az I. táncdalfesztiválon megosztott második díjat nyert Még fáj minden csók című számuk, majd az 1968-as fesztiválon Amikor én még kissrác voltam című, népzenei gyökerű szerzeményükkel szinte minden díjat megnyertek, a fődíjjal együtt.

 

Az Illés a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek elején hatalmas népszerűségre tett szert, csak az Omega és a Metró volt a vetélytársuk. Szörényi Szabolcs ritkán jelentkezett szerzőként, de ő írta többi között az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalt - utóbbit énekelte is jellegzetes basszus hangján -, és Koncz Zsuzsa egyik legnagyobb slágerét, a Miszter Alkoholt.


Illés-dalszövegek itt.


Szörényi Szabolcs 1974-ben testvérével és Bródy Jánossal a Fonográf együttes tagja lett, ez a sokrétű, igényes zenét többszólamú vokállal megszólaltató zenekar egy évtizeden át dolgozott. 1984-ben a három teltházas búcsúkoncert Szörényi Szabolcs színpadi visszavonulását is jelentette. Ezt követően ott volt az Illés 1990-es, 1996-os, 2001-es fellépésein, ahogy a végső búcsúnak számító 2005-ös koncerteken is.


Fonográf-dalszövegek itt.



A Fonográf együttes, elől Szörényi Szabolcs és Szörényi Levente, mögöttük Móricz Mihály, Németh Oszkár, Tolcsvay László és Bródy János.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, 1980

 

Az Illés-zenekar megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére 2014-ben Beatünnep címmel rendezett budapesti és vidéki koncerteken Szörényi Szabolcs ugyanúgy részt vett, mint a Fonográf együttes 2004-es, majd 2018-as fergeteges sikerű koncertjén.



Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, 1970

 

Szörényi Szabolcs 2000-ben kapta meg a Kossuth-díjat, megosztva az egykori Illés együttes tagjaival, 2012-ben Budapestért díjat vehetett át, 2018-ban a főváros XIII. kerületének díszpolgári címét adományozták neki. 2019-ben testvérével, Leventével együtt az óbudai Kobuci Kertben megrendezett negyedik országos Beatles-találkozón a Höfner gitárgyár nemzetközi életműdíját vehette át.


Kiemelt kép: Szörényi Szabolcs
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, 1984

Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i