Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-11-04 22:50:45
napi megtekintések: 4
megtekintések száma: 121
Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica: a finn cselló-metal zenekar idén adta ki mára már legendás, Metallica dalokat feldolgozó albumának második részét, november 25-én pedig Budapesten is bemutatja azokat, a szintén finn modern metal csapat, az Arctis bemutatkozása után.
Most ősszel nagyszabású turnéra indul az Apocalyptica, aminek központi eleme természetesen a Plays Metallica Vol. 2 című új album lesz. A több mint 30 éve indult zenekar ezzel a lemezével visszakanyarodott pályafutása első éveihez, amikor a Helsinki Sibelius Akadémia végzőseiként úgy döntöttek, hogy csellón adják elő a nagy thrash négyes leghíresebb csapata, a Metallica dalait – ez volt az a zenekar, amely pár évvel korábban, 1991-ben állítólag 1,6 millió (!) ember előtt játszott a moszkvai Tusinói reptérre szervezett Monsters Of Rock Fesztiválon.
Az Apocalypticát alapító Eicca Toppinen így kommentálta az idei lemezzel és a turnéval kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!” A finn urak rajongása a legutóbbi klipekben is visszaköszön.
A két zenekar között egyébként évtizedek óta van élő kapcsolat: a finnek már 1996-ban kaptak előzenekari lehetőséget Hetfieldék előtt, 2000 körül pedig már közösen is színpadra álltak, így adva elő például a The Unforgiven II-t. 2011-ben San Franciscóban közösen, a Metallica vendégeként adták elő a One-t, ami aztán a most megjelent új lemezen is központi szerepet kapott, hiszen ezúttal Hetfield és Trujillo viszonozták a kölcsönt, közreműködve az Apocalyptica által feldolgozott dalváltozatban. Ez pedig ugyan máshogy, de éppen olyan megrázó élményt kínál, mint az eredeti,
„Még mindig nem hiszem el, hogy James igent mondott az együttműködésre – mondta el Eicca Toppinen. – Megpróbáltuk minden rendelkezésünkre álló eszközzel látványossá tenni a dalt és a klipet, és a végeredmény filmbe illő lett.” A 10 dalból álló nagylemezen – bár egészen más körülmények között, de – a Call Of Ktulu esetében is közreműködött a Metallica, ugyanis az 1984-es klasszikus feldolgozásában a néhai basszusgitáros, Cliff Burton eredeti basszustémája is hallható.
A jó két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en lép fel a finn csapat. A koncerten egy másik finn zenekar, az Arctis is szerepel: a modern metalt játszó csapat három kislemez után november 1-én adja ki első albumát a Napalm Records-nál, amiről a Tell Me Why klipje itt látható.
a Concerto Music bemutatja: Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024
2024. november 25., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Apocalyptica, Arctis koncertek
Belépő: 12.900 Ft, nov.1-től 14.900 Ft.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon.
Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
https://apocalyptica.com
https://arctisofficial.com/
https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/926076305972003
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
25 éves a Zanzibar - jubileumi koncert az Akváriumban
tovább
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza
tovább
Új Coldplay-klip: Ralph Macchio főszerepében debütált a „The Karate Kid”
tovább
A Boyongó nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét
tovább
Szarka Tamás kapja 2025-ben a Petőfi Zenei Díj Életműdíjat
tovább
Marics Peti beindította Szerelemvonatot
tovább
Idén is megrendezésre kerül a Rendezvény ReStart 2024 Konferencia
tovább
Jön az Animal Cannibals új lemeze, a „19” – itt az első előfutár!
tovább
Egy elképzelt találkozás margójára: itt a Pandóra Projekt legújabb dala
tovább
PKÜ Advent x Poket Karácsony
tovább
Apostol koncert a Papp László Budapest Sportarénában
tovább
Zaz és a Kennedy Administration is fellép a Paloznaki Jazzpikniken
tovább
Kútvölgyi Sára új dal- és klippremier
tovább
A zene éjszakáját ünnepli a Fesztiválzenekar novemberben
tovább
Sziget: a főszervező a fesztivál jövőjéről - új fejezet kezdetén