Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-11-06 14:06:44
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 147
Idén sem maradhat el a nagy múltú Héttorony Fesztivál programsorozat, amely évről évre olyan izgalmas programokkal várja közönségét, melyek alkalmat teremtenek a magyar kultúra, zene és építészet sokszínűségének bemutatására és hagyományaink ápolására. Ebben az évben azonban a Héttorony Fesztivál legfontosabb törekvése tisztelegni Kiss Ferenc, a fesztivál megálmodója és művészeti vezetője, a Vízöntő, a Kolinda és az Etnofon Zenei Társulás alapítójának életműve előtt.
A helyszíneket idén is Makovecz Imre által tervezett különleges épületek adják, szerte az országban, valamint a határon túl.
Az ünnepi záróesemény napja, a hagyományoknak megfelelően november 20-a, Makovecz Imre születésének évfordulója. Az este fő produkciója az Etnofon Zenei Társulás koncertje, Vecsei H. Miklós és Fekete Borbála közreműködésével, Kiss Ferenc 70 címmel. A gálát a fesztivál történetében először nem Budapesten, hanem Makón, a Hagymaházban rendezik meg.
Programok és helyszínek
November 8. – Zalaegerszeg, Gébárti-tó, Boldogasszony kápolna
18.00 - Fesztiválköszöntő: Fülöp Tibor építész, ezt követi Petrás Mária énekes fesztiválnyitó koncertje, közreműködik Pánczél Kristóf orgonán
18.40 - Fáklyás vonulás a Gébárti Kézművesek Házába
19.00 - Makovecz Imre - Angyalok kiállítás - megnyitja Bali Zoltán alpolgármester, közreműködik - Dr. Buksa Ildikó
November 9. – Zalaszentlászló, Makovecz faluház
17.00 – kiállítás: Sáros László György DLA - Canyonewyork fotókiállítása
17.30 – Filmrészlet - Fülöp Tibor gondolataival: Remembering the future with Herb Greene, a baki és zalaszentlászlói faluházban forgatott jeleneteivel (film rendezője: Lila Cohen)
18.00 – Bokros Trió családi koncertje
November 10. – Őriszentpéter, Pajta
15.30 – PajtaKult utazó kiállítása
16.00 – Kerekasztal beszélgetés: Népiség és modernizmus a zenében és a kortárs építészetben. Közreműködnek a PajtaKult, a Kós Károly Egyesülés és a Hagyományok Háza képviselői.
17.00 – Másik János koncertje
November 12 – Zenta/Délvidék, Kis Zsinagóga
17.00 –Építészeti kerekasztal-beszélgetés:
Résztvevők a Kós Károly Egyesülés részéről Tóth Márton építész, belsőépítész, a Makovecz Imre Alapítvány részéről Kampis Gábor építész, a délvidéki építésztársadalom képviseletében Tóth Vilmos, Valkay Zoltán és Pesti Attila építészek.
18.00 – Makovecz Imre – családi házak kiállítás
A kiállítást megnyitja Tóth Vilmos magyarkanizsai építész, köszöntőt mond Kormányos Katona Gyöngyi, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója.
A kiállítás 2024. november 12. - 2024. december 04. között megtekinthető Zentán, a Zsinagógában.
November 14. – Siófok, Evangélikus templom
17.00 – Fényfestészet a templomon
18.00 – Makovecz Imre – Templomok c. kiállítása, megnyitja a Kós Károly Egyesülés
18.30 – Dalinda énekegyüttes koncertje
Vujicsics együttes erdélyi koncertkörútja
Vujicsics 50 – Közreműködik Sebestyén Márta, Michel Montanaro
November 17. - Kolozsvár, Törökvágási Református templom
November 18. - Temesvár, Új Ezredév Református Központban
November 19. - Marosvásárhely, Vártemplom
November 20. - Nagyvárad, Református templom
November 20 - Budapest, Villányi út 8.
10:00 - Emléktábla ünnepélyes koszorúzás
10.30 - Organikus közösségi tér bemutatása a III.em. 2.szám alatt - Terdik Bálint építész vezetésével
November 20. – Makó, Hagymaház
18.00 – 35 éves a Kós Károly Egyesülés kiállítása – megnyitja Csernyus Lőrinc, Makó főépítésze
19.00 – Etnofon koncert Makovecz Imre születésnapján Kiss Ferenc 70 címmel, közreműködik Fekete Borbála, Vecsei H. Miklós és az Etnofon Zenei Társulás.
Ez az este az emlékezésről is szól majd, hiszen október 15-én elhunyt a fesztivál alapítója, művészeti vezetője Kiss Ferenc hangépítész, zeneszerző és népzenegyűjtő. A Héttorony Fesztivál gálakoncertje így nemcsak az este főprodukciója lesz, hanem egyúttal „KissFeri” zeneszerzői munkásságának összegzése.
További információk a Héttorony Fesztivál honlapján és Facebook oldalán.
Korábbi fesztiválokról mood videók a Héttorony Fesztivál Youtube csatornáján elérhetőek.
Jegyvásárlás:
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Oasis: újra összeáll és turnézik a legendás formáció
tovább
A magyar kultúra napja - A Kaláka együttes három koncertet ad
tovább
Zenei menedzser képzés indul a Debreceni Egyetemen
tovább
godfater. - nyárzáró koncert a blues jegyében
tovább
Neoton Família, Alma Együttes, hangszer- és VR szimulátor kiállítás a Savoya Park születésnapján
tovább
Jön az Animal Cannibals új lemeze, a „19” – itt az első előfutár!
tovább
Lil Frakk egy igazi „céges” bangerrel zárja 2024-et
tovább
Godfater.: Tátrai Tibor zenekara még hisz a valódi zenében - tudósítás a Várkert Bazárból
tovább
Szilveszter és karaoke? Itt vannak a legjobb karaoke-videók!
MUTATJUK A TÖKÉLETES KARAOKE-LEJÁTSZÁSI LISTÁT
tovább
A Boyongó nyerte az Öröm a Zene nagydöntőjét
tovább
Bulgária képviselője Magyarországon vette fel dalát
"Van értelme nagyban gondolkodni"
tovább
Charli XCX mindenhol az élen
tovább
Ingyenes Hangfoglaló Minifeszt a magyar kultúra napján
tovább
A magyar EU-elnökség zárása alkalmából ad koncertet a FolkEmbassy
tovább
A The Offspring 7 év után új lemezzel tér vissza Budapestre