Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
megjelenés:
2024-11-21 10:51:07
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 102
A Budapest Park célkitűzései között kiemelt helyen szerepel, hogy felelősen viszonyuljon a fiatal generációhoz, és figyelmet fordítson lelki egészségükre. Ezért döntöttek úgy, hogy ismert zenészek személyes történetein keresztül mutatnak be olyan témákat, amelyek minden nap érinthetik a mentális jólétet.
Az első részben Takács Dorina (Дeva), Schwarcz Ádám (Beton.Hofi), Csepella Olivér (Csaknekedkislány) és Szűcs Levente (Bohemian Betyars) őszintén beszélnek a belső vívódásokról, hétköznapi problémákról és a szorongásról.
A Budapest Park szakmai partnerével, a Mindset Pszichológia bevonásával állította össze azokat a tematikákat és kihívásokat, amelyek a fiatal generációt a leginkább érintik. Így született meg a sorozat négy epizódjának négy különböző témája, amelyeket aztán a zenészek saját élettapasztalatai töltenek meg tartalommal és tanulságokkal. A kisfilmek tehát nem szakmai iránymutatások, sokkal inkább az a céljuk, hogy megmutassák a nézőnek, hogy nincsen egyedül belső vívódásaival.
A klímaszorongás, az egzisztenciális válság, az önértékelési nehézségek, az elvárások, a nyomás és a sikereket követő mélyrepülés - többek közt ilyen problémaköröket is érint az Engedj be! első része. Sokan még saját maguknak sem merik bevallani, hogy mennyire szenvednek. Kisebb-nagyobb mértékben mindenki szorong valamitől - még azok is, akik az ország legnagyobb színpadain lépnek fel. Takács Dorina Дeva az urbanizációval kapcsolatos gondolataiba vezet be minket. “Szerintem elindult egy folyamat, amiben a fiatalok kiábrándultak a városi létből, és elindulnak kifele. Azt gondolom, az lehetetlen, hogy mindenki a városokba koncentrálódjon, és közben sok terület kiszáradjon vagy tönkre menjen. Ha már csak kimondjuk azt, hogy mit gondolunk erről a témáról, és párbeszédet indítunk róla, az szerintem már egy csodás kezdeményezés, mert ezt együtt kell megoldanunk.”
Deva
Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi kendőzetlen őszinteséggel kalauzol el minket világában.
“Sokszor volt olyan, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben, de azt gondoltam, hogy kontroll alatt van még az a szituáció. Ha utólag visszanézek, már bőven segítségre lett volna szükségem.” Saját, belső vívódásain felül többek közt az önszeretet nehézségeire is felhívja a figyelmet, illetve megosztja velünk véleményét a társadalom által támasztott elvárásokról, például a férfiakról alkotott téves képről.
Beton.Hofi
Csepella Olivér, a Csaknekedkislány frontembere az egyéni szorongás témakörét és a terápia fontosságát járja körbe. De szóba kerül a társadalmi szorongás is, amiről a következőképp fogalmaz: “Azért beszélünk ennyit mostanában a társadalmi szorongásról, mert ez egyre több emberben van. Pont attól, hogy ez egy közös szorongás, erre közös választ lehet adni.”
Csepella Olivér (Csaknekedkislány)
Szűcs Levente, a Bohemian Betyars egyik frontembere a zenészpálya veszélyeiről és bizonytalanságáról mesél, érintve az imposztor szindrómát, és bemutatja azt, hogyan lehet felülkerekedni a saját magunkkal szemben támasztott irreális elvárásokon. “Sokáig nem gondoltam magam elég tehetségesnek, vagy túl nagy elvárásaim voltak magammal szemben, nem ismertem elég jól a magam korátait vagy erősségeit. Ezért csak szorongtam minden új daltól, lemeztől. Az alapján értékeltem magam, hogy jó zenét csinálok vagy nem. Végül megtanultam elengedni, hogy túl komolyan vegyem magamat, az egómat és a jelentőségemet, és megtanultam objektíven kívülről nézni magamat és a zenekart is.”
Szűcs Levente (Bohemian Betyars)
Az Engedj be! című sorozat tehát nem tálcán kínálja a megoldást, sokkal inkább személyes hangvételű történeteken keresztül nyitja meg a párbeszédet. A kisfilmek szakmai együttműködő partnere a Mindset Pszichológia és a Kék Vonal, szakmai partnere az Unicef Magyarország, rendezője Lippai Balázs, a beszélgetések moderátora pedig a Park FM szerkesztője, a pszichológia alapképzést végzett Mencseli Dóra volt.
Ha nincs hova fordulnod, hívd fel a Kék Vonalat: 116 111 (anonim, 0-24, ingyenes)!
Ha elmúltál 24 éves, a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat fogadja hívásodat, ingyenesen. 116 123.
Fotók: Budapest Park
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
ÁTADTÁK A FONOGRAM - MAGYAR ZENEI DÍJAKAT
Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek. A mű
tovább
ÜDVÖZLÜNK A SONGBOOK.HU FELÜLETÉN!
Üdvözlünk a Songbook.hu felületén, s bízunk abban, hogy mind tartalmilag, mind pedig külcsíny szempontjából elnyeri majd a tetszéseteket! Régóta vártunk már arra, hogy áta
tovább
NŐNAP ALKALMÁBÓL KÖSZÖNTJÜK A NŐKET! SZÍVMELENGETŐ HANGULATKÁRTYÁK ITT! KÜLDJ TE IS!
A Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntünk minden nőt! Mi Nőnapi hangulatkártyákkal készültünk erre a napra, melyeket egyetlen kattintással továbbküldhetsz azoknak, akik ked
tovább
Zävodi - THE GREATEST - KLIPPREMIER!
Zävodi, azaz Závodi Marcel, aki saját dalai mellett producerként is tevékenykedik, jelenleg Tolvai Reni és Király Viktor Eurovíziós induló dalát is jegyzi.
tovább
SZIKRA-DÍJ 2018
2016-ban került először odaítélésre Magyarország keresztény könnyűzenei díja, a Szikra-díj. A legnívósabb, keresztény szellemiségű alkotók és előadók elismerését célzó kez
tovább
Interjú Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével
A Magashegyi Underground az egyik legsikeresebb hazai pop-art zenekar. 2016-ban ünnepelték tíz éves jubileumukat, de tavaly sem volt megállás. Vizuálisan legalább annyira egyediek, mint ze
tovább
MA VAN A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ennek tiszteletére országszerte és határon túl is január 22-én ünneplik a Magyar Kultúra Napját. A Zeneszöveg immá
tovább
Átadták az Artisjus-díjakat
A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba
tovább
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart
Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua L
tovább
50 ÉVES A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró
tovább
125 MAGYAR FELLÉPŐ A VOLT FESZTIVÁLON
A nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd‘ 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És
tovább
ÜZENJ DALSZÖVEGES HANGULATKÁRTYÁKKAL! ITT A MOODLYRIX!
A Moodlyrix hangulatkártyákat rejt, amelyeket ismerőseinkkel megosztva dalszöveg-részletekkel fejezhetjük ki pillanatnyi érzéseinket, gondolatainkat. Szuper lehetőség arra
tovább
Tavaszváró
Március az a hónap, amikor hivatalosan is elérkezik újra a tavasz. Már mindenki igen türelmetlenül várja, hiszen bőven elég volt a szürke, hideg, esős időből. Ezzel mi sem vagyunk más
tovább
FONOGRAM 2018 - MEGVANNAK A JELÖLTEK!
A 2018-as Fonogram díj idén tavasszal kerül kiosztásra, s ezúttal egy olyan jelölt is szerepel az esélyesek között, akit a Zeneszöveg.hu több esetben is a jövő reménységei köz�
tovább
AWS - KATTINTS A DALSZÖVEGÉRT ÉS A HANGULATKÁRTYÁJUKÉRT! ITT A MOODLYRIX!
A Dal 2018 döntőjében az AWS zenekar lett a győztes, így a Viszlát nyár daluk képviselheti Magyarországot a Lisszabonban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon május 8. és
tovább
Megjelent Noira első nagylemeze, a DELI
tovább
Dopeman a kormányzati támogatással megvalósuló Magyar Nemzeti Hip-hopot Alapítvány kuratóriumi elnöke
tovább
Jövőre is Zamárdiban várja közönségét a STRAND Fesztivál, a Balaton legnagyobb eseménye
tovább
DUPLA Imagine Dragons koncert a Puskás Arénában
DUPLÁZIK A ZENEKAR BUDAPESTEN
tovább
Eötvös Péter zeneszerzőre emlékezik a MÁV Szimfonikus Zenekar
tovább
Csillagszóró: sétakoncert a Zene Háza termeiben
tovább
A jövő szórakoztató-ipara
tovább
Hogyan tudnék élni nélküled? A filmet Demjén Ferenc dalai viszik a vállukon
És a balatoni nosztalgia
tovább
A Bon Jovi, az Aerosmith és Ricky Martin slágereinek szerzője lesz a Megasztár sztárvendége
tovább
Sena Dagadu: Hogyan éld túl a sikert, és maradj ember
tovább
Alkotók és jogosultak közös levele az EU AI rendeletének végrehajtásáról
tovább
Majka hét év után hatalmas koncerttel tér vissza az Arénába
tovább
Fezen: Kerry King, a Mastodon, az Apocalyptica és az Epica is érkezik
tovább
Dream Theater: vinylen adja ki újra életművét az ősszel Budapesten játszó progmetal zenekar
tovább
A The Wanton Bishops Budapesten is bemutatja új lemezét